A Sicontact megkapta Ausztriát is
A vállalatvezető elmondása szerint a cég 2007 első negyedévében eddig 230 millió forintos bevételt realizált, s 2007 végére az egymilliárdos forgalom elérését tűzte ki célul.
Magyarországi forgalmának megduplázása mellett a Sicontact kilépett a külföldi piacra is: 2006 végén a NOD32 antivírus rendszert gyártó ESET a magyar cégre bízta termékeinek ausztriai disztribúcióját.
Az ESET vezetői döntésüket azzal indokolták, hogy a magyarországi piacon a Sicontactnak a NOD32 szoftver bevezetését követő néhány éven belül jelentős eredményeket sikerült elérnie a disztribútori hálózat kiépítésében, a szoftverértékesítésében, valamint az ingyenesen letölthető próbaverziók népszerűsítésében. Ezzel szemben az ausztriai piacon a forgalom az elmúlt években megközelítőleg 100 ezer euró (kb. 25 millió forint) környékén stagnált.
A nemzetközi, több mint 100 országban jelenlévő ESET vezetői még 2006 elején kezdték el az új ausztriai képviselő keresését. A Sicontact mellett a német, valamint a korábbi osztrák disztribútor is megpályázta a pozíciót, amelyet hosszas tárgyalások után, 2006 végén nyert el a magyar vállalat.
A NOD32 Ausztriában még korántsem számít olyan népszerű terméknek, mint hazánkban. „A tárgyalások során fel kellett vázolnunk egy konkrét tervet a pozíció javítására. 2007 végére a bevételek megháromszorozását tűztük ki célul, az ESET vezetése pedig 2008 májusáig félmillió eurós értékesítést vár el” - mondta el Csiszér Béla.
A Sicontact Kft. vezetése úgy döntött, hogy az ausztriai disztribúcióra új céget alapít. Az osztrák vállalat, a Sicontact Software Vertriebs GmbH 2006 végén került bejegyzésre. A cég jelenleg három osztrák és két ideiglenesen ott lévő magyar alkalmazottal dolgozik, az év végéig pedig további két-három munkatárs felvételét tervezik.
Kapcsolódó cikkek
- Piacvezető itthon a NOD32
- Trójaiak a márciusi vírustoplista élén
- Néha még a rekordtartó is hibázik
- Újoncok a februári vírustoplista élén
- Vistán is a NOD32 a leggyorsabb
- NOD32 2.7 magyarul is
- NOD32: 2006 legjobb vírusirtója
- Kiváló minősítések a NOD32-nek
- Támogatja a Vistát a NOD32 antivírus
- Októberben a Stration volt a legpusztítóbb
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.