Kína online háborúra készül
A Pentagon éves biztonsági jelentésében az olvasható, hogy a Kínai Népköztársaság már 2005-ben megkezdte a felkészülést informatikai téren is egy jövőbeli online háborúra, és az elmúlt két esztendő során számtalan olyan kártékony szoftvert hoztak létre, amellyel megbéníthatják ellenségeik számítógépes infrastrukturáját, valamint saját rendszereik védelmét is olyannyira megerősítették, hogy már képesek egy kívülről érkező szájbertámadás kivédésére is. A nemzetvédelmi minisztérium webes háborúra vonatkozó bekezdése igencsak rövid, és a dokumentum készítői nem is mentek bele különösebb részletezésekbe. Annyi azonban bizonyos, hogy 2005-ben az ázsiai állam kormánya még defenzív politikát folytatott e téren, mostanra viszont már annyit fejlődtek, hogy ma már akár online támadást is indíthatnának más országok ellen, mivel megvannak az ehhez szükséges eszközeik.
A kínai külügyminisztérium képviselői elutasították a Pentagon jelentésében olvasható vádakat, és kijelentették, hogy finoman fogalmazva is túlzásnak nevezhető az Egyesült Államok ezen feltételezése.
Kapcsolódó cikkek
- Kábeltolvajok miatt akadozik az internet Vietnamban
- Hibás Symantec-frissítés bénított le kínai PC-ket
- A Microsoft és Vietnam szoftverkalózkodás elleni egyezményt írt alá
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A MySpace Kínában
- Az első iPhone-klónok
- 244 Vistát adtak el Kínában
- 20 %-os forgalombővülést vár a Microsoft Kínában
- Korlátozzák a gyerekek online játékidejét Kínában
- Kínából érkezik a legtöbb rosszindulatú szoftver
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.