Amerika üzenete Kínának: mi nyerjük meg a cyber-háborút!
A The Times című londoni napilap online kiadásában megjelent írás szerint Kína a virtuális világ urává szeretne válni, és ezzel Amerikát arra kényszeríti, hogy hálózati rendszereit még biztonságosabbá tegye - közölte az amerikai hadsereg.
Az amerikai légierő magas rangú parancsnoka - akit azzal a feladattal bíztak meg, hogy "cyber parancsnokságot" hozzon létre - közölte: Kína az egyetlen ország, amely meglehetősen nyíltan kimondja, hogy uralkodó szerepre készül. Az Egyesült Államok hadereje komolyan veszi a számítógépes rendszerek elleni támadások veszélyét, és képes lesz felvenni a versenyt - vélekedett Robert Elder altábornagy.
Elder egy louisianai katonai támaszponton vezet egy olyan csapatot, amelynek tagjai számítógépes hálózatok elleni támadás következményeire összpontosítanak. A barksdale-i bázison már 25 ezer katonai személy dolgozik elektronikai védelmi, illetve informatikai hadviselésre alkalmas eszközökkel kapcsolatos fejlesztéseken.
Elder egy hónappal a kínai katonai képességekről szóló éves amerikai védelmi minisztériumi jelentés megjelenése után nyilatkozott.
A jelentés szerint az ázsiai ország számítógépes vírusokat és informatikai hálózatok megbénítására alkalmas eszközöket fejleszt. A kínai néphadsereg már rendelkezik olyan eszközökkel, amelyek a baráti számítógépeket megvédik, az ellenséges rendszerekre pedig csapást mérhetnek.
A kínai külügyminisztérium visszautasította a jelentésben foglaltakat, a kínai belügyekbe való "durva beavatkozásnak" minősítette azokat, hozzátéve: Peking katonai előkészületei tisztán védelmi jellegűek.
Elder szerint az állítólagos kínai cyber-hadműveletek az üzleti titkok eltulajdonítására összpontosítanak, hogy Peking időt takarítson meg a csúcstechnológiai fejlesztéseknél.
Kapcsolódó cikkek
- Hibás Symantec-frissítés bénított le kínai PC-ket
- Világméretű zombitámadás
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- A vállalati csaló profilja
- A Windows-frissítőt használják ki hackerek
- Feltörték a Citibank billentyűzet-titkosítását
- Állítólag 5 millió e-mail tűnt el a Fehér Ház hivatalos levelezéséből
- Javítatlan Windows DNS hibával élnek vissza
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.