Ericsson-díj 2007: kilencedik alkalommal díjazzák a pedagógusokat
Az Ericsson Magyarország idén immár kilencedik alkalommal írta ki pályázatát az Ericsson-díj elnyerésére „A matematika és fizika népszerűsítéséért”, valamint „A matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” kategóriákban.
A cég 1999-ben díjat alapított azzal a céllal, hogy támogassa és erősítse a magyarországi matematikai és természettudományos alapképzés világviszonylatban is kiemelkedő színvonalát, igényességét. Az elismerésben azok a matematika- és fizikatanárok részesülhetnek, akiknek tanítványai kiemelkedő teljesítményt értek el valamely jelentős tanulmányi versenyen, vagy akik a legtöbbet tették annak érdekében, hogy tanítványaikkal ne csak megismertessék, de meg is szerettessék ezeket a tantárgyakat.
A díjazandókra írásos javaslatot nyújthatnak be szakmai és társadalmi szervezetek, a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok. Az ajánlásnak tartalmaznia kell a javasolt személy részletes szakmai jellemzését, különös tekintettel azokra a szempontokra, amelyek alapján a díjra érdemesnek tartják.
A pályázatokat a Bolyai János Matematikai Társulat, ill. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat részére kell eljuttatni 2007. szeptember 15-ig.
Az Ericsson-díj erkölcsi és anyagi elismerés hat matematika- és hat fizikatanár részére egyenként 200 000 Ft értékben. A díjazottak szemelyét a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány határozza meg 2007. október 16-ig, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Ericsson-díjbizottságainak ajánlása alapján.
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.