Samsung i550: a cég első GPS telefonja
Az i550-es első nézésre inkább a rivális Sony készülékének tűnik, igaz, a felületes szemlélő a gombok látványa után rögtön észreveheti a méretes Samsung feliratot és a gyanúsan nagy kijelzőt. A Symbian S60-as operációs rendszerre épülő készülék 2,6 inches megjelenítőt kapott, és az így új funkciót kapott navigációs joystick mellett a GPS szolgáltatás külön gyorsindító gombot is kapott, így nem kell utána kutatnunk a menüben.
A telefon 3,6 megabites másodpercenkénti sebességet nyújtó HSDPA kapcsolatra is képes és egész kivitelében új generációs telefonnak készült. Ezt mutatja az is, hogy a nem is olyan régen még mindig erőltetett a VGA vagy 1 megapixeles kamera helyett ez a telefon már 3,2 megapixeles egységet kapott, holott ez az i550 esetében tulajdonképpen kiegészítő szolgáltatás, hiszen nem kifejezetten fényképező-mobilnak készült. Nme lehet gond a microUSB kapcsolat vagy a microSD bővíthetőség, de a készülék már eleve 128 MB belső memóriával érkezik. A headset csatlakoztatásáról a megszokott szabványos, 3,5 milliméteres jack szolgál.
A megjelenés pontos idejéről és a várható árról még nem nyilatkozott a vállalat.
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.