Egymást jelentik fel a cégek
Jelentősen megnőtt a BSA forródrótra érkező bejelentések száma
A két szervezet együttműködése kiterjed az adóellenőrök szoftver licencekkel kapcsolatos képzésére, a közvélemény széleskörű tájékoztatására, továbbá a BSA által kidolgozott szoftvernyilvántartási ajánlás APEH által történő szakmai véleményezésére.
A BSA forródrótra érkező bejelentések zöme versenytársaktól érkezik, akik úgy érzik, hogy az illegális szoftverhasználat jelentős negatív kihatással van (vagy volt) cégük helyzetének, versenyképességének alakulására. Korábban elbocsátott alkalmazottak is szerepelnek a bejelentők között, akik korábbi munkahelyük szoftvergazdálkodásának anomáliáit sérelmezik.
A BSA felmérése is alátámasztja, hogy a magyarországi vállalkozások túlnyomó többsége még mindig nincs tisztában az illegális szoftverek használatával járó jogi, pénzügyi és biztonsági kockázatokkal, valamint a jogszerűen licencelt szoftverek - mint eszközök – nyilvántartásának törvényi kötelezettségével. A cégektől bekért szoftvernyilvántartások alig 0,5 %-a felel meg a BSA által ajánlott és az APEH által véleményezett ajánlásnak, illetve a szerzői jogi törvényeknek. Ezért a nemzetközi jogvédő szervezet novembertől egy széleskörű tájékoztató kampányba kezd, amely során hirdetésekkel és országszerte számos – korábban elutasító magatartást tanúsító – cég meglátogatásával igyekszik meggyőzni a cégvezetőket a szoftvernyilvántartás szükségességéről, és a hiányával járó kockázatokról. Emellett a BSA változatlanul folytatja NagyVizit kampányát, amelynek keretében a szervezet képviselői a vállalatok vezetőinek a szoftvergazdálkodás kérdéseiben nyújtanak konzultációt.
Kapcsolódó cikkek
- A megújult Szerzői Jogi Kézikönyv olvasható a neten
- 2,5 millió eurós bírság illegális szoftverhasználatért
- Félmilliárd dollár értékű kalózszoftvert foglalt le az FBI
- Precedens értékű ítélet kalóz-ügyben Pécsett
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- A jogvédők ünneplik az alkotókat
- A kkv-k figyelmen kívül hagyják az illegális szoftverek használatának valós kockázatait
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.