Humán erőforrás szolgáltató központot nyitott a Nokia Komáromban
Nokia Pont elnevezéssel információs központot nyitott csütörtökön Komáromban a Nokia, a Vállalkozók Házában berendezett 70 négyzetméteres irodában bárki tájékozódhat a gyárról és az aktuális álláslehetőségekről.
Az érdeklődőknek ezentúl nem kell kimenniük a gyárba, a Nokia Pontban interjúkat lehet lebonyolítani, a jelentkezők akár felvételi elbeszélgetésen is részt vehetnek - mondta el a Nokia kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy az iroda fél kilenctől fél hatig lesz nyitva.
Timo Kahlein, a Nokia Komárom Kft. ügyvezető igazgatója újságírói kérdésre hozzátette, szeptember elejétől 300-zal bővítették a létszámot, azonban még mindig keresnek technikusokat. A Nokiánál közel 6000 ember dolgozik Magyarországon, közülük 5500-an Komáromban.
A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, mintegy 100 millió eurós költséggel. Az üzemben 2000 januárjában indult meg a kereskedelmi termelés, és 2006 novemberében elkészült a 300 milliomodik mobiltelefon. A gyárat 2005-ben, több mint 50 millió eurós beruházás keretében új üzemcsarnokkal bővítették.
Az ügyvezető a cég harmadik negyedéves üzleti jelentése alapján elmondta, hogy elsősorban az ázsiai és az afrikai eladások erőteljes bővülésének köszönhetően 39 százalékra nőtt az előző negyedévi 36 százalékról.
A cég korábbi közleménye szerint a harmadik negyedévben az adózott eredmény 85 százalékkal 1,56 milliárd euróra emelkedett a 2006 hasonló időszaki 845 millióról, jócskán túlszárnyalva az elemzők várakozásait. A nyereségráta 22 százalékra emelkedett az előző évi 13 százalékról.
Az árbevétel 28 százalékkal 12,9 milliárd euróra nőtt.
A telefonok átlagos ára 82 euróra csökkent a harmadik negyedben a második negyedévi 90 euróról.
A Nokia 112 millió készüléket adott el világszerte a harmadik negyedben, majdnem annyit, mint három legközelebbi versenytársa együttvéve.
Kapcsolódó cikkek
- Várakozáson felüli Nokia-nyereség
- Európa legértékesebb márkája a Nokia
- Mobilreklám-céget vesz a Nokia
- Több mint 300 embert vesz fel a Nokia Komárom
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A Nokia kínai beszállítója települ Komáromba
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.