Munkahelyteremtés: Program, térkép, oktatás

forrás Prim Online, 2007. november 20. 10:52

A Magyar Teleház Szövetség és az Alternatíva Egyesület társpályázóként – az Állás/pont/ Lakossági Kör szakmai támogatásával - idén februártól részt vesz egy HEFOP 2.2.1–es pályázat által támogatott programban, mely során egy egy foglalkoztatási szolgáltatásokat tartalmazó országos adatbázist és egy e-learninges tananyagot fejleszt. A programmal kapcsolatban minden régióban képzésekre kerül sor október és november folyamán.

A munkahelyteremtés körüli szolgáltatások közötti tájékozódást hivatott segíteni ez a szolgáltatástérkép, melyet szeretnének megosztani minden olyan civil vagy állami szervezettel, akik ügyfélkörében előfordulnak álláskeresők, vagy a munkahelyteremtés területén dolgozó szervezetek képviselői.

A képzések a szolgáltatástérkép és adatbázis működéséről szólnak, azoknak a szervezeteknek a számára, akik ügyfeleik tájékoztatására szeretnék használni ezt a térítésmentesen hozzáférhető rendszert. A program a jelenlegi készültségi szintjén a www.munkahelyteremtes.hu web oldalon megtekinthető, bizonyos alkalmazásai azonban jelszóval védettek – a képzésünkön azonban ezek a szolgáltatások is bemutatásra kerülnek.

A képzések az alábbi időpontokban és helyszíneken 10 és 15 óra között történnek „MUNKAHELYTEREMTÉSHEZ ÉS ÁLLÁSKERESŐKHÖZ KÖTŐDŐ SZOLGÁLTATÁSOK E-LEARNING ALAPÚ KÉPZÉSE” címen:

-    November 20. kedd Vértessomló (Közép-Dunántúl)
-    November 20. kedd Nyíregyháta (Észak-Alföld)
-    November 21. szerda Debrecen (Észak-Alföld)
-    November 27. kedd Budapest (Közép-Magyarország)

A részletes program és jelentkezési lap megtalálható a www.telehaz.hu címen is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36