Az Apple társalapítója az NHH-konferencián
A Magyarországon életében először járó világhírű szakember a konferencián "A digitális konvergencia és az új technológiák hatása a piacra" címmel tartott előadást, majd az ebédszünetben rövid sajtótájékoztatót tartott, amelyen az újságírók kérdéseire válaszolt. Néhány megállapítása:
- a világon most folyó rádiós és tévés digitális átállás nyomán a jelenlegieknél olcsóbb szolgáltatások jönnek létre,
- ma a számítógépes szoftverfejlesztés sokkal nehezebb, összetettebb feladat, mint volt valaha a PC születése idején; ennek egyik fő oka, hogy ma mások által készített apró részeket kell összerakni, egymáshoz illeszteni;
- az átlagos mobiltelefon és a noteszgép összehasonlításában Wozniak utalt saját napi gyakorlatára, ami szerint mobilon csak e-mailjeit nézi meg, a kereséseket és bonyolultabb funkciókat a noteszgépén hajtja végre. Az I-Phone e téren is újat hoz. Ami a billentyűzet jövőjét illet, szerinte az átlagembernek továbbra is szüksége lesz a klaviatúra használatára.
Steve Wozniakról érdemes tudni, hogy az Apple első generációs termékeinek kialakításával meghatározó szerepet játszott a számítógépes szektor formálásában. Az Apple I és II hatással volt a népszerű Macintoshra is. A volt világhírű számítógép-fejlesztő szakember az idők folyamán rangos kitüntetéseket kapott. Teljesítménye elismeréséül az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1985-ben a National Medal of Technology díjat adományozta. 2000-ben megkapta a Heinz Award for Technology, the Economy and Employment díjat az első személyi számítógép önálló megtervezéséért.
Kapcsolódó cikkek
- Kóka János az uniós távközlési reformról egyeztetett
- Viviane Reding Budapesten
- Pataki Dániel az RSPG alelnöke
- Berlinnek nem tetszik Brüsszel távközlési csomagja
- Brüsszel a verseny növelését tervezi, az NHH támogatja
- Megérkezett Európába az iPhone
- Később jelenik meg a digitális televíziós és rádiós pályázat
- 26-napos a genfi WRC-07 világkonferencia
- Százezerrel több mobil-előfizető augusztusban
- CEBC: távközlési konferencia konvergencia fókusszal
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.