Dániából tiltják a Pirate Bay svéd fájlcserélő elérését
A Computerworld honlapján megjelent közlés szerint a bíróság a nemzetközi lemezipari szövetség (IFPI) kérésére utasította az észak-európai ország legjelentősebb internetszolgáltatóját a fájlcserélő oldalhoz való hozzáférés megakadályozására.
Az internetszolgáltató elfogadta a bíróság határozatát, remélik, hogy a döntéshez más szolgáltatók is önként csatlakoznak - olvasható az IFPI dániai honlapján.
A korlátozás egy újabb csapást jelent a P2P fájlcserélő oldal üzemeltetőinek, akik ellen egy svéd ügyész a múlt héten emelt vádat, állítása szerint a The Pirate Bay csapata több millió felhasználónak segített a szerzői jogok megsértésében.
A 2004 óta üzemelő, világszerte mintegy 10-15 millió internetezőt vonzó fájlcserélő oldalon keresztül a felhasználók filmeket, zenéket és más szerzői jogi védelem alá eső műveket oszthatnak meg egymással.
Az oldalt kiszolgáló szervereket 2006. május 31-én a svéd rendőrség lefoglalta. Nem sokkal később a "kalózöböl" már új helyről volt elérhető.
Kapcsolódó cikkek
- Új módszer a szoftverkalózok ellen
- Bebörtönöznék a Pirate Bay fájlcserélő vezetőit
- Az EU szerint nem kell kiadni a fájlcserélők adatait
- A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság reagálása a vádakra
- Magyar cégek kifogásolják a 25 milliárdos központosított szoftver-tendert
- Szabadalomsértéssel vádolják Kínában a Microsoftot
- Dolgozófigyelő kémszoftver a Microsofttól
- Két új EU eljárás a Microsoft ellen
- Az USA-ban is monopóliumellenes eljárás indult az Intel ellen
- Rekordbüntetést kapott egy amerikai számítógépes bűnöző
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.