Az Adobe Kevin Lynchet műszaki igazgatónak nevezte ki
Lynch a Macromedia 2005-ös felvásárlásával került az Adobe-hoz. Az Adobe alelnökeként és vezető szoftvertervezőjeként ő irányította a Platform Üzletágat, amelynek elsődleges feladata volt a vállalat szoftverplatformját olyan irányba fejleszteni, amellyel minden munkaállomásra vagy eszközre látványos alkalmazásokat és tartalmat lehet készíteni és kiadni. Lynch felügyelte továbbá az Adobe fejlesztői kapcsolatait, többek között az Adobe Labsen és az ügyfél tanácsadó testületeken keresztül az ügyfelek és a partnerek bevonását a fejlesztési folyamatba.
A Macromediánál Lynch számos feladatot látott el, többek között volt vezető szoftvertervező és termékfelelős elnök. Lynch vezette a vezető webfejlesztő termék, a Macromedia Dreamweaver fejlesztését a kezdeteknél, és ő irányította a főleg animációs Flash Player átalakítását sokoldalú internetes alkalmazássá és dinamikus médiafuttatóvá, amely most már a világ internetes számítógépeinek 98 százalékán elérhető. A Macromedia előtt Lynch három induló vállalkozásnál, köztük a General Magicnél és a Frame Technologynál dolgozott.
Lynchnek három szabadalma van, több eljárás pedig folyamatban van, emellett olyan szervezetekben, mint a W3C, az ECMA és az ISO részt vesz az Adobe nemzetközi szabványosítási munkájában. Lynch interaktív számítógépes grafikát tanult az Illinoisi Egyetemen.
Kapcsolódó cikkek
- Új értékesítési szakember a Jobinfo.hu élén
- Személyi változás az Allround élén
- Értékesítési és marketingvezérigazgató-helyettes az Invitelnél
- Vahl Tamás az AAM új üzletfejlesztési igazgatója
- Az Adobe új EMEA alelnököt nevezett ki
- Új kereskedelmi igazgató a CHS Hungary Kft.-nél
- 16 évig posztjukon maradnak a Google vezetői?
- Telekommunikációs veterán az Interoute alelnöki székében
- Vezetőváltás a hazai Apple élén
- Új ügyvezető a Konica Minolta Magyarország élén
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.