Nemzetközi összefogás a biztonságosabb internetért
Világszerte 40 országban tartják 2008. február 12-én, kedden a „Biztonságosabb Internet Napját”, amely a biztonságosabb internet-használatot népszerűsíti a felhasználók, elsősorban a fiatalok körében. Az Európai Safer Internet Day alkalmából a kezdeményezők úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a tavalyi magyarországi rendezvényen bemutatott „Gyermekbarát internet” programot, amelynek célja a gyermekbarát tartalomfejlesztés támogatása. Bár az Európa Unió által támogatott Safer Internet for Children kétéves magyarországi programját a projektben együttműködő szervezetek (az Informatikai Érdekegyeztető Fórum, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete és a T-Online) sikerrel lezárták, az MTE a továbbiakban is folytatni kívánja tájékoztató, figyelemfelkeltő és képzési programjait.
A Safer Internet for Children program keretében a programban részt vevő szervezetek igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni az értékes, megbízható és könnyen hozzáférhető magyar nyelvű gyermektartalmak fejlesztésére, elérhetővé tételére és ismertségének növelésére. Az MTE emellett változatlanul fontosnak tartja az állami és piaci szereplők közös fellépését és a hatékony önszabályozást.
Az MTE és az egyszervolt.hu által tavaly útjára indított „Gyermekbarát internet” program előkészítése már 2006-ban elkezdődött, első akciója egy honlap-minősítési rendszer bevezetése volt. A minősítési rendszer létrehozásának célja az internet-használattal kapcsolatos félelmek, negatív attitűdök csökkentése, valamint a gyermekek számára fenntartások nélkül ajánlható digitális tartalmak fejlesztése, terjesztése és népszerűsítése. A minősítési rendszerről részletes információ található a www.bigyoo.hu honlapon.
A program másik fontos célkitűzése volt a pedagógusok képzése és tájékoztatása, ezért a Kurt Lewin Alapítvánnyal közösen elindítottuk a Train the trainer programot, melynek keretében az első tréning 2007 márciusában zárult. A képzés célja az internet-használattal kapcsolatos pozitív attitűdök kialakítás és megerősítése, az alaptalan félelmek feloszlatása, illetve a pedagógusok konkrét, gyakorlati ismeretek átadásával történő felkészítése a gyermekek védelmére a valós veszélyekkel szemben. A tréning során a pedagógusok megfogalmazták nehézségeiket, félelmeiket, érzéseiket az internettel, egyáltalán a számítógéppel kapcsolatban, valamint jelezték: korukból, korábbi képzésükből, illetve az ismerethiányból következően gyakran lemaradásban érzik magukat a mai diákokkal szemben.
A program folytatása keretében az MTE meg kívánja nyerni a jelentősebb hírközlési, informatikai és médiapiaci szereplőket illetve a gazdaság olyan szereplőit, akik termékeiket gyermekeknek és fiataloknak szánják, hogy támogassák a kezdeményezést, akár saját webes jelenlétük gyermekbarát tartalommal történő bővítésével, akár azzal, hogy közreműködnek nem nyereségérdekelt formában működő művelődési és közintézmények (múzeumok, színházak) gyermekeknek szánt tartalmainak és szolgáltatásainak a fejlesztésében. Az elképzelések szerint a tartalomfejlesztések a leginkább érintettek, az internetes tartalomfejlesztés iránt érdeklődést tanúsító tehetséges gyerekek és fiatalok, bevonásával történne.
Kapcsolódó cikkek
- Spam-áradat: Európa beelőzte Amerikát
- Legmagasabb pontszám a Trend Micronak
- Tucatnyi Mirosoft biztonsági frissítés februárban, legalább 7 kritikus
- Letölthető a kritikus hibát javító Firefox 2.0.0.12
- Biztonsági réseket is foltoz az Acrobat Reader új verziója
- Egyre összetettebb probléma az informatikai biztonság
- Kritikus Skype-frissítés
- Világméretű szövetség a vírusok ellen
- Check Point Security Tour 2008 Budapesten
- Új módszer a szoftverkalózok ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.