Kétszeresen is a legjobb az Atigris a KSZF Microsoft tenderén
A Központi Szolgáltatási Főigazgatóság eredményt hirdetett a „Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftver licenszek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verzió-követése, cseréje, beszerzése valamint kapcsolódó szolgáltatások teljesítése” tárgyában kiírt nyílt, központosított közbeszerzési eljárásban.
Az összesen nyolc pályázó közül – a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szempontja szerint - mindkét kategóriában (közigazgatási, ill. oktatási intézményi licensz konstrukciók) az Atigris által vezetett közös ajánlattevői csoport tette a legkedvezőbb ajánlatot. A központosított közbeszerzésre kötelezett, ill. az eljáráshoz önként csatlakozó intézmények a hamarosan aláírásra kerülő keret-megállapodás alapján a már megszokott módon juttathatják el beszerzési igényeiket az Atigris csoporthoz. Az Atigris Zrt. a legjobb árak mellett gyorsaságát, pontosságát, évtizedes licenszelési tapasztalatait és a legmagasabb gyártói minősítésekkel bíró szolgáltatásait kínálja ügyfelei számára.
Kapcsolódó cikkek
- Internet Explorer 8 béta verzió hamarosan, még az első félévben
- Megtévesztésért perelhetik a Microsoftot a becsapott PC-vásárlók
- A Microsoft is lemondott a HD DVD-ről
- Kulcsfontosságú szoftverkódokat tesz közkinccsé a Microsoft
- Segítség Windows Vista szoftverek nagy tömegű telepítéséhez
- Canon-Microsoft: együttműködésben a dokumentumkezelés és a vállalatirányítás terén
- A Vodafone-hoz távozik a Microsoft mobilfőnöke
- A Microsoft ajánlata megosztotta a Yahoo igazgatótanácsát
- A Wii után az Xbox 360-ból is hiány van a tengerentúlon
- 9 fontos Microsoft frissítés, Silverlight, és átfogó javítócsomag az Internet Explorerhez
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.