Mobiltelefon a jó jegyekért
A program révén Joel Klein, a városvezetés oktatási felelőse azt szeretné megtudni, hogy a hátrányos helyzetű városrészek tanulóit motiválja-e ez a fajta ösztönzés és jutalmazás a jobb eredmények elérésében.
A kísérleti program hét, "tűzfészeknek" tartott iskolában indul el - számolt be a The New York Times. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok egy mobiltelefont kapnak, 130 perc lebeszélhető idővel. Amennyiben ezt követően is jó jegyeket szállítanak, további ingyenpercekhez jutnak. A tanárok és a felügyelők sms-eket küldhetnek a tanulóknak, hogy felhívják figyelmüket a rájuk váró feladatokra és tesztekre.
Klein határozottan visszautasította azokat a kritikákat, amelyek szerint a tanárok ezzel a saját maguk által felállított mobiltilalmat kérdőjelezik meg. "Kosárlabdázni is csak a tanítás után, és nem a matekórán lehet" - mondta.
Kapcsolódó cikkek
- Évente 295 milliárd forint a számítógépes tudatlanság ára
- Az Apple már a 10. legnagyobb mobilgyártó
- Még társalogni is lehet az emberszerű mobillal
- 60 milliós szoftvercsomagot adományozott az Autodesk a BME-nek
- Indul a NextWork robotépítő verseny
- Több ezren kattantak rá a legjobb iskolákra
- Nokia Morph hajlékony kísérleti mobil
- Tavaszi csúcsforgalom az NJSZT-ben
- A Sony Ericsson W910 Walkman: "2008 Legjobb Mobiltelefonja"
- A világnépesség feléhez közelít a mobiltelefonok száma
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.