Kétszázezer online "szerencsevadász" Magyarországon
Az internet nyújtotta lehetőségek bővülésével mind változatosabb módon tölthetjük el szabadidőnket a számítógép előtt ülve. Míg a világhálóra látogatók kezdetben leginkább levelezésre, böngészésre, és online magazinok olvasására használták az említett csatornát, mára előtérbe kerültek olyan funkciói, mint az internetes rádióhallgatás, az IP tévé, vagy az online szerencsejátékok. Ez utóbbin belül is legnagyobb a számsorsjátékok népszerűsége, amit az online módon játszók 37 százaléka próbált már. Ezt követi a sportfogadás, csupán 1 százalékponttal lemaradva, majd az online kártyajátékok 34 százalékkal. Az online kártyajátékokat játszók elsősorban a pókert részesítik előnyben. Az online kaszinó részaránya viszonylag alacsony, csupán 9 százalék, a fogadás nem sport- eseményekre pedig 6 százalék.
Csatolmányból letölthető ábra
Az online szerencsejátékok kedvelői elsősorban férfiak (80 százalék). Azt is gondolhatnánk, hogy ez az internethasználat nemek szerinti megoszlásának tudható be. Az internetezők aránya ugyanis magasabb a férfiak (55 százalék), mint a nők körében (45 százalék). Könnyen belátható azonban, hogy az online szerencsejátékokat játszók esetében a két nem megoszlása között jelentősebb a különbség. Egy tipikusan férfias elfoglaltságról lenne szó? Az online kártyajátékot és sportfogadást játszók esetében mindenképp.
A kutatás a fentebbi csoport weboldal-látogatási szokásairól érdekes jelenséget tárt fel. Ugyan az iwiw, google, startlap, freemail és origo oldalak látogatása az online szerencsejátékokat játszók körében is kiemelten magas, egyes site-okat jelentősen nagyobb intenzitással látogatnak, mint többi internetező társuk. Ennek vizsgálatára a piackutatók az affinitási indexet használják, amely 100 értéke azt jelzi, hogy az adott honlap látogatói körében azonos arányban vannak a vizsgált célcsoport tagjai (esetünkben az online szerencsejátékokat játszók) valamint a 18-69 éves internetező lakosság. A 100-nál magasabb érték arra utal, hogy az adott site látogatói között az átlagnál nagyobb az online „szerencsevadászok” száma.
Csatolmányból letölthető ábra
Az online szerencsét próbálók körében a Nemzeti Sport online felülete, egyes hírportálok és letöltő oldalak viszik a pálmát. A listán szereplő több mint húsz honlap többsége férfias jellegéből adódóan nyerhette el az online szerencsejátékosok kiemelt érdeklődését. Ez következhet egyrészt az online szerencsét próbálók nemi megoszlásából (80 százalék férfi), másrészt abból, hogy az online szerencsevadászok körében a különféle játékfajták közül a sportfogadásnak és online kártyajátékoknak a legnagyobb a népszerűsége.
Az eredményeket látva felmerülhet bennünk, hogy a honlapok látogatottsági adatainak mérésén túl a jövőben mindenképp érdemes figyelemmel kísérni azok affinitási indexét is célcsoportunkra vonatkozólag. Ez által növelhető a célzott hirdetések hatékonysága, miközben azok fajlagos költségei jelentősen csökkennek.
Kapcsolódó webcímek:
www.nrc.hu
www.tns.hu
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- 25 másodperc alatt rakja ki a Rubik-kockát egy Android szoftveres Lego robot
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Halo Reach béta május 19-én
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Linux alá is készül a Steam
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.