microCAD'2008 a Miskolci Egyetemen
Huszonkettedik alkalommal rendezi meg a Miskolci Egyetem a microCAD Nemzetközi Tudományos Konferenciát, a rendezvényt idén március 20-án és 21-én tartják.
Lehoczky László, a microCAD tudományos bizottság titkára az MTI-nek kedden elmondta: a nemzetközi tudományos konferencia plenáris előadással kezdődik, amelyen neves hazai szakemberek tartanak előadást.
A konferencia ezt követően 18 szekcióban folytatja munkáját: többek között a hulladékfeldolgozásról, hulladékhasznosításról, a föld alatti létesítmények tervezéséről, kivitelezéséről és működtetéséről, a nem konvencionális energiaforrások kutatásáról és hasznosításáról cserélnek eszmét.
Hozzátette: emellett foglalkoznak a logisztikai informatikával, a gazdaság kihívásaival, a vállalati versenyképességgel a XXI. században, a bölcsészettudománnyal és az egészségtudománnyal.
A szekciókban elhangzó 339 előadásból 155 előadást külföldi előadó, 81 előadást magyarországi intézményekből, valamint 103 előadást Miskolci Egyetemről jelentkezett előadók tartanak. A konferenciára érkeznek résztvevők Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, a Cseh Köztársaságból, Horvátországból, Oroszországból, Lengyelországból, valamint Németországból, Romániából, Szerbiából, Svédországból, Törökországból, Szlovákiából és Ukrajnából - mondta Lehoczky László.
Közölte: a találkozó kulturális és kísérő rendezvényei közé tartozik microCAD Party, amelyen átadják a microCAD díszpolgári címet. Ezen címet azok kapják, akik az elmúlt években sokat fáradoztak a microCAD sikeréért, rangjának emeléséért - fűzte hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Boldogabbá teszi a nőket a technológia
- Szuperszámítógépekhez való vízhűtőrendszert fejlesztettek ki tudósok
- Jövendőmondó cégbe invesztál a Google
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.