Szombat reggel indul a 24 órás programozóverseny
2008. május 3-án reggel 9 órakor veszi kezdetét a már hétéves múlttal rendelkező BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Informatikai épületében. A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) és a Simonyi Károly Szakkolégium szervezésében, az Evosoft főtámogatásával az idei verseny döntőjén 18 ország 30 csapata vesz részt.
A verseny januári meghirdetését követően összesen 207 csapat regisztrált, 4 kontinens 41 országából érkezett jelentkezés. A résztvevők többségében főiskolai és egyetemi hallgatók, de megtalálhatóak köztük az iparban dolgozó profik is. Közülük többen még hallgatóként ismerkedtek meg a verseny nyújtotta extrém kihivással, és egyfajta nosztalgiát érezve jelentkeztek ismét a versenyre. A február 24-i internetes előválogatón 5 óra állt a csapatok rendelkezésére a 8 algoritmikus jellegű probléma megoldására.
A legjobb 27 csapat, kiegészülve a vándorkupával visszatérő tavalyi első helyezettel és a másik két dobogóssal, meghívást kapott a budapesti 24 órás döntőre.
A feladatok készítői Darabos Dániel és Németh András, a BME doktorandusz hallgatói.
A 24 óra leteltével a feladatok kiértékelése következik, pontban vasárnap 9-órakor, az eredményhirdetésre pedig délelőtt 11 órakor kerül sor.
A verseny és az azt követő eredményhirdetés és díjátadó nyomon követhető az esemény hivatalos honlapján.
Kapcsolódó cikkek
- Lengyel csapat nyerte a BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Újra IBM 48 órás programozó bajnokság
- Svéd siker a 24 órás budapesti programozóversenyen
- IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
- Díjazott szoftverrel az üzleti életbe
- Magyar versenyző az online hálózati verseny győztesei között
- Elindult a Google programozási versenye
- Lengyel siker a BME 24 órás programozó-versenyén
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.