IVSZ: Piaci trenddel szembe menő szerkezeti átalakítások
Az Informatikai Vállalkozások Szövetségének álláspontja szerint kedvező és a fejlődést elősegítő lehet, hogy az informatikával kapcsolatos kormányzati döntések az eddigi gyakorlattal szemben végre egy kézbe kerültek. Aggasztónak tartják azonban, hogy a távközlés és az informatika az új struktúrában elkülönül egymástól.
Az informatika és a telekommunikáció piacán tapasztalható konvergencia közismert tény szerte a világban. A jól látható integrációs folyamatokat követve döntött úgy 2007-ben az IVSZ is, hogy az informatikai vállalkozások mellett a telekommunikációs cégeket is bevonja tevékenységébe, és Telko tagozatott hoz létre. Nehezen indokolható miért van szükség a legfelső döntéshozatali szinten a piaci trenddel szembe menő szerkezeti átalakításra.
„Egyik szemünk sír, a másik nevet” – mondta az új kormányzati struktúrát értékelve Keresztesi János az IVSZ nemrégiben megválasztott elnöke. Véleménye szerint, a magyar GDP csaknem 10 %-át produkáló iparág fejlődésére és ezen keresztül Magyarország versenyképességének alakulására rossz hatással lehet, ha a két szektor konvergencia törekvései kormányzati szinten „ellengőzt” kapnak. Mindez pedig végső soron a hazai információs társadalom kiépítését is veszélyeztetheti.
Kapcsolódó cikkek
- Az Európai Parlament elfogadta az új hírközlési keretcsomagot
- Csúszik az uniós hírközlési szabályozás
- A GTS-Datanet is megtámadná a frekvenciatendert
- Az EU nem támogatja az illegális letöltők internet-megvonását
- Hírközlés - kulcsfontosságú ügyekben dönt az unió
- IVSZ: Átcsoportosítások az operatív programok forrásaiban?
- ICT-piaci felmérés - mit hoz a jövő?
- Fixvonalas szolgáltatásokat ellenőrző szervezetet állít fel az EU
- Aggódik az EU a román hírközlési hatóság függetlenségéért
- EP jogszabálycsomag az e-felhasználók védelmében
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.