Óriási digitális tudatlanság Magyarországon - óvatosságra int a Panda
– Rendkívül jó, hogy a szélessáv ilyen ütemben terjed Magyarországon – kommentálta az Internethajó kapcsán bemutatott Kék Noteszt Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. A magyarországi digitális társadalom helyzetjelentésében felvázolt tény, miszerint manapság szinte minden internetkapcsolat szélessávú, valamint, hogy a hozzáférések ára egyre csökken, örvendetes – a szakember azonban óvatosságra int.
– Egyre nagyobb ütemben nő hazánkban az internet-hozzáférések száma, ami önmagában nagyon jó, viszont számtalan veszélyt rejt magában. Régen ugyanis a hozzáértők kiváltsága, a „kockafejek” játszótere volt az internet, egy jó ideje azonban már azok is csatlakozhatnak, akiknek az ismeretei legalábbis hiányosak. Ezzel azonban még messze nincs vége, hiszen lassanként – hála a különféle felzárkóztató programoknak, mint például a teleházaknak – olyan rétegek is csatlakoznak majd, akik számára mindez alapvetően idegen közeg. Nem értenek hozzá, nem ismerik a rendszer veszélyeit és buktatóit, és ezáltal nem csak önmagukra, hanem a már csatlakozott többségre is veszélyt jelentenek. A „digitálisan félműveltek” képzik azokat, akik még tapasztalatlanok, és gyakorlatilag egy egész internetes generáció nő fel, akik számára a biztonság fogalma kimerül egy szimpla vírusirtóban. Pedig ez már régóta kevés. A Gartner 2007-es felmérése szerint csak az Egyesült Államokban 3,2 milliárd dolláros üzlet volt az adathalászat; a Panda víruskereső motorja pedig már most több, mint 3 millió (!) egyedi vírust képes megkülönböztetni.
Sándor Zsolt szerint a kommunikációban éppen ezért kiemelt szerepet kellene biztosítani a digitális biztonságnak, hiszen az egész információs társadalom alapvető érdeke az élhető digitális világ. A szakember állítja: a legtöbben a biztonságot illetően tévhitekbe ringatja magát, ezek a tévhitek pedig felvilágosító kampány híján csak terjedni fognak.
Kapcsolódó cikkek
- A számítógépes zsargon megtéveszti a felhasználót és csorbítja a biztonságot
- A Twittert használja fel az új kártevő
- Használd az eszed, mielőtt közzéteszed!
- A tinik által feltöltött személyes adatok akár örökre elérhetők maradnak
- Biztonságos internetet ígérnek a tudósok
- Kötelező online biztonsági leckék gyerekeknek
- Rács mögé kerül a tizenéves internetes zaklató
- A böngésző figyelmeztet a veszélyes oldalakra
- Biztonsági katasztrófát idézhet elő a kínai szűrőszoftver
- Pénzre hajtanak a Facebook hackerei
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.