Magyarok segítik a NOD32 fejlődését
Csiszér Béla bekerült az ESET nemzetközi tanácsadó testületébe
Magyarországon majd kétmillióan használják a NOD32 vírusirtót számítógépük védelmére. Mivel az antivírus rendszert gyártó ESET számára rendkívül fontos ügyfelei elégedettségének magas szinten tartása, Anton Zajac, a cég elnöke személyesen hívta meg Csiszér Bélát, a hazai disztribútor ügyvezetőjét az ESET nemzetközi tanácsadói testületébe.
Az NRC Piackutató tavaly november végén közreadott, az otthoni számítógép-felhasználókra reprezentatív felmérése szerint Magyarországon mintegy 4,25 millió ember használ valamilyen vírusirtó programot, akiknek 43%-a NOD32 antivírus rendszert telepített számítógépére.
A vírusirtó nem véletlenül ennyire népszerű. A szlovák fejlesztésű programot tavaly, valamint az ezt megelőző évben is az év antivírusának választotta a nemzetközi AV-Comparatives víruslaboratórium, és a NOD32 tartja a szakma legelismertebb összehasonlító tesztjének számító Virus Bulletin vizsgálatok VB100% rekordját is. Az ESET tavaly 89. helyre került az Inc. magazinnak a leggyorsabban növekvő magánkézben lévő cégeket tartalmazó 500-as listáján, mivel az ezt megelőző három évben 1 657,5%-kal növelte eladásait.
"Felhasználóink elégedettsége rendkívül fontos számunkra. A lehető legjobb vírusvédelmet kínáljuk nekik, amit folyamatosan fejlesztünk. Pontosan ezért kiemelt figyelmet szeretnénk fordítani a hozzánk különösen közel álló országok képviselőinek véleményére" - indokolta Anton Zajac, az ESET elnöke a nemzetközi tanácsadó testület létrehozását. A cég hét végén, Prágában rendezett partnerkonferenciáján Csiszér Béla, az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. ügyvezetője mellett a japán, orosz, lengyel, horvát, olasz, spanyol, valamint a kínai disztribútor képviselői kerültek a most létrehozott testületbe. A szakemberek feladata, hogy az ESET tulajdonosainak adjanak tanácsot a termékek fejlesztésével és terjesztésével kapcsolatban. "Hatalmas megtisztelés számomra, hogy a legközvetlenebbül is részt vehetek az ESET munkájában. Ugyanakkor nagyon nagy öröm, hogy a magyar felhasználók érdekeit személyesen képviselhetem a cég legfelsőbb vezetése előtt" - emelte ki Csiszér Béla.
A 32 éves szakembert tavaly az Év Fiatal Informatikai Vállalkozójának választotta az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az általa vezetett Sicontact Kft. pedig még 2005-ben elnyerte az ESET Legdinamikusabban Fejlődő NOD32 Disztribútor díját. A magyar cég tavaly 1 milliárd forint feletti nettó árbevételt ért el, több mint 40%-kal növelve forgalmát.
"Idén hasonló növekedésre számítok, amit elsősorban az ESET új termékeinek forgalmazásából érünk el" - nyilatkozta Csiszér Béla, aki hozzátette, hogy a NOD32 vírusirtó technológia új generációjának keresztelt, a vírus- és kémprogramvédelem mellett személyi tűzfalat és levélszemétszűrőt tartalmazó ESET Smart Security máris rendkívül népszerű a hazai felhasználók körében. Jelenleg a Sicontact forgalmának több mint egynegyede származik a magyar nyelven alig néhány hónapja megjelent új termékből.
Kapcsolódó cikkek
- Felhő alapú védelem az ESET-től
- USB kulcson terjedő kártevők
- A nőket nem érdekli a védekezés
- Felhő alapú védelem az ESET-től - A béta változatok már kipróbálhatók
- Letaszították a trónról a Confickert
- A Windows csak frissen jó
- NOD32 Antivirus már Linuxra is
- A kíváncsiságunk fertőz
- Szőke András új tűzfala
- A női jelszavak könnyebben megfejthetők
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.