Fontos biztonsági funkcióval bővült a Gmail
Az egyelőre a Firefox és az Internet Explorer böngészőből elérhető funkció úgy működik, hogy a Gmail kezelőfelületének alján megjelennek azok az IP-címek, ahová az adott felhasználó bejelentkezett, akár számítógépéről, akár okostelefonjáról. Ugyanígy az is megjelenik a listán, hogy mely másik terminálról jelentkezett be az ember a Gmail levelezőbe; ez nyilvánvalóan hasznos lehet, hiszen szinte mindenkivel megesik, hogy munkahelyén vagy ismerősénél megnézi a levelezését, majd elfelejt ott kilépni belőle. Ezzel azonban megkönnyítheti a hackerek, spamküldők és mindenfajta számítógépes bűnözők dolgát, a Google új megoldásának révén viszont otthonról is végrehajtható a kilépés a más gépeken történt bejelentkezést követően.
Egyelőre nem tudni, hogy a Google milyen menetrend szerint vezeti be az új funkciót, azaz például egyszerre az összes Gmail-ügyfél használhatja-e majd, vagy pedig regionális, vagy netán teljesen véletlenszerű időbeli eltolódások elképzelhetők. Mindenesetre érdemes figyelni az ügyfeleknek a Gmail nyitólap alján az új szöveges információt.
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A Google-titok tudója Budapesten
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Kritikus rés a Safarin
- NEC szoftver a kalóz videómásolatok ellen
- Mobilfotóról is fordít a Google
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Kelendő cikk a WLAN-törő
Internet ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
A Zyxel Networks gyors és megfizethető WiFi 7 opciót mutat be KKV-knak
A Zyxel Networks, a biztonságos, mesterséges intelligencia alapú felhőalapú hálózati megoldások vezető szállítója, piacra dobta az NWA130BE – BE11000 WiFi 7 Triple-Radio NebulaFlex hozzáférési pontot (AP). Mivel a WiFi 7-támogatott eszközök 2024-ben válnak általánossá, az NWA130BE lehetővé teszi a kis- és középvállalkozások (KKV-k) számára, hogy páratlan hálózati sebességet, kapacitást és a lehető legjobb WiFi élményt élvezhessék.
Új korszak jön az 5.5G, a mesterséges intelligencia és a felhő alapú megoldások integrálásával
A küszöbön álló 5.5G-korszak jegyében mutatta be legújabb innovációit és megoldásait a Huawei Technologies az idei Mobil Világkongresszuson. A vállalat várakozásai szerint az 5.5G technológia kereskedelmi forgalmazása már idén elkezdődik, amely lehetővé teszi új alkalmazási területek kiaknázását. A közelgő új, 10 Gigabites mobilszélessáv korszakában a szolgáltatóknak a kiváló minőségű hálózatépítésre kell törekedniük, hogy ki tudják használni az 5.5G technológia nyújtotta új lehetőségeket. A Huawei partnereivel együtt világszerte már több mint 20 városban működött közre 5.5G hálózatok kereskedelmi telepítésében és tesztelésében.
Gigabit sebességű internetet ad a Vodafone a kisebb díjcsomag áráért
Nagyobb sebességű internetet ad a Vodafone Magyarország a kisebb díjcsomag árért minden új, legalább 1 éves határozott idejű vezetékes internet és TV előfizetésre kötött szerződés esetén 2024. február 15. és április 15. között. Az ajánlat keretében így most TV előfizetéssel együttesen vásárolt Net M csomag áráért Net L csomagot, a Net L csomag áráért pedig Gigabit Net* csomagot ad a szolgáltató. A kedvezmény mindaddig érvényes, amíg az előfizető csomagot nem vált, vagy le nem mondja a szerződését.
Yettel: 89%-kal nőtt az adatforgalom az előző évi ünnepekhez képest
A korlátlan adatcsomagok és az otthoni internetmegoldások térnyerése is hozzájárul, hogy előző évhez képest idén jelentősen, 89%-kal nőtt a mobilinternet-forgalom a Yettel hálózatán a december 24. és január 1. közötti ünnepi időszakot vizsgálva. A szolgáltató ügyfelei szilveszterkor 8%-kal több SMS-t küldtek, mint tavaly ugyanekkor.