Kiirtotta családját és öngyilkos lett a szökevény "spam-király"

Milkovits Gábor, 2008. július 26. 09:00

Csak a holttestét találták meg annak a börtönéből vasárnap megszökött amerikai spammer-nek, aki valószínűsíthetően feleségét, lányát, majd saját magát is megölte.

A 35 éves Edward Davidson régebben olyan mértékben árasztotta el kéretlen reklámüzenetekkel mások számítógépeit, hogy az ügyészség becslése szerint legalább 3,5 millió dollárra tett szert ebből a tevékenységéből. Ehhez képest mindössze egy és háromnegyed év börtönre és valamivel több mint 700 ezer dollár pénzbüntetésre ítélték tavasszal, ráadásul szabadságvesztését is egy enyhébb fegyintézetben kellett (volna) letöltenie. Davidson azonban öt hét után múlt vasárnap, a rendőrség szerint felesége segítségével, megszökött.

A spam-királyt a rendőrök mellett az FBI is nagy erőkkel kereste, azonban végül csak a holttestére sikerült rábukkanniuk. Amire azonban senki sem számított az az, hogy öngyilkossága előtt Davidson feleségét és hároméves lányát is meggyilkolta, sőt egy tizenéves lányt is nyakon lőtt, neki azonban sikerült elmenekülnie és telefonon segítséget hívnia. A házaspár nyolchónapos kisfia épen és egészségesen túlélte a tragédiát; a család autójában akadt rá a rendőrség.

Kulcsszavak: jog hacker spam

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36