IFA 2008: kevesebb látogató, nagyobb forgalom

Genda Csongor Zoltán, 2008. szeptember 4. 18:03

Az IFA szervezői óriási sikerként könyvelték el az idei távközlési kiállítást annak ellenére, hogy most a tavalyinál kevesebb látogató tette tiszteletét a vásáron.

Véget ért az IFA 2008, a néhány nap alatt 220 ezernél is többen látogattak el a kiállításra, ez azonban jóval alulmarad a 2007-es statisztikáknak, amikor is 235 ezer érdeklődőt fogadtak a gyártók. Habár idén kevesebben mentek el a vásárra, a szervezők mégis úgy érzik, hogy ez volt minden idők legsikeresebb kiállítása, mivel pár nap alatt 3 milliárd eurónál is nagyobb forgalmat bonyolítottak a jelen lévő vállalatok, ami 24%-kal több, mint a tavalyi érték. Idén 63 ország 1245 gyártója képviseltette magát a rendezvényen, összesen 122 ezer négyzetméter terület állt a kiállítók rendelkezésére, s most először a háztartási elektronikai eszközök gyártói is részt vettek a vásáron.

Az IFA 2008-ra ellátogatók számtalan technikai újdonságot láthattak a standokon, a rendezvényt csupán az a kétnapos vámhatósági razzia árnyékolta be, mely során az intézkedő ügynökök több száz terméket elkoboztak.

Kulcsszavak: kiállítás IFA

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Szerte a világban népszerű az amerikai magyar „nyomokat” bemutató applikáció

Három éve indult útjára a digitális “jenki huszár”, azaz a Hello HuGo nevű applikáció, amely felhasználóbarát módon gyűjti össze a lehető legtöbb magyar vonatkozású pontot az USA-ban, amiből eddig több, mint 1500 található az appon. A ma már nívódíjas alkalmazást több, mint tízezer ember használja az Atlanti-óceánon innen és túl, Ausztráliától, Kanadán át Indiában, Belgiumban, Franciaországban, Mexikóban, Jamaikában és még több más országban keltette föl az emberek érdeklődését.

2024. május 31. 09:55

Növeli európai termelési kapacitását a Schneider Electric

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat kedden megnyitotta okosgyárát Dunavecsén. A 28.000 négyzetméteres épületben ötszázan dolgoznak majd.

2024. május 30. 19:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52