Networks 2008 a Margitszigeten - Az idén 2,1 milliárd az eMagyarország programra
A hosszú múlttal rendelkező Networks nemzetközi konferenciasorozatot 2008-ban ismét Magyarországon rendezik meg, a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke (BME‑TMIT) közös szervezésében. A szeptember 28-29. (tutorial szekciók), illetve szeptember 30. és október 2. (plenáris és szekciós előadások) közötti rendezvényre 31 ország képviseletében 258-an (kétharmad részben külföldiek) regisztráltak. Összesen 90 technikai szekciós előadás hangzik el.
A konferencia mai sajtótájékoztatóján Sallai Gyula, a Networks 2008 elnöke elmondta: azzal, hogy a 13. International Telecommunications Networks Strategy and Planning Symposium (Networks 2008) rendezési jogát 1994 után ismét Magyarország nyerte el, a konferencia nemzetközi szervező bizottsága a hazai infokommunikációs kutatás-fejlesztés eredményeit ismerte el, egyben lehetőség arra is, megerősítse Magyarország szerepét, elismertségét a szakmai és tudományos munkában. Kiemelte: a konferencia szlogenje nem véletlenül „Convergence in Progress”. A kommunikációs, információs és médiatechnológiák konvergenciája, egymást erősítő összefonódása óriási lehetőségeket nyújt képességeiket nemcsak egyesítő, hanem annál is többet nyújtó integrált távközlési-informatikai-média szolgáltatások és termékek felajánlására. Ez nemcsak az érintett piacok integrációját eredményezi, hanem komoly kihívásokat jelent a hálózatok fejlesztői és tervezői számára és hatással van a jogi szabályozásra is. A konferencia fő fókuszterületeiről szólva, az elnök a konvergencia lehetőségei, eredményeinek műszaki, gazdasági kihatásai és eladhatósága mellett hangsúlyosan a tartalom, a mobilitás és az új generációs hálózatok (NGN) kérdéseit is a kiemelendők között említette. "Nem csak hálózatok, de például az üzleti modellek változása és a szabályozással összefüggő kérdések is terítékre kerülnek" - mondta Sallai Gyula.
Bódi Gábor, a MeH infokommunikációért felelős szakállamtitkára kiemelte: a konferencia témaköre kormányzati szempontból is nagyon aktuális (lásd stratégiai tervezés, "konvergencia" stb). A kormányzat szándéka, hogy a témakört egységes keretben kezelje.
A kiállítással is színesített Networks 2008 konferencia sikeres megszervezésében meghatározó szerepe volt az NKTH, az Ericsson Magyarország, a Magyar Telekom, a Nokia Siemens Networks, az NHIT, a Magyar Tudományos Akadémia és az IEEE támogatásának.
További részletes információk
Az idén 2,1 milliárd forintot költ a kormány az eMagyarország programra, s most a fő cél az, hogy az elérési pontokon megfelelő szakemberek segítsék a felhasználókat az internet alkalmazásában és a szolgáltatások igénybevételében - mondta Bódi Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért és eKormányzatért felelős szakállamtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a tervek szerint jövőre is hasonló nagyságrendű összeget költenek a programra.
A szakállamtitkár kifejtette: a kormányzati hálózati infrastruktúra már megfelelő minőségű és sűrűségű ahhoz, hogy az állam egyre több tartalommal töltse fel. A szolgáltatói állam kialakításához azonban nemcsak tartalom kell, hanem az is, hogy az állampolgárok a meglévő hálózatokat ismerjék, elérjék és használni tudják a végpontokat. MTI
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.