DE!: az év informatikai újságírója a Prím Online alapítója

Kovács Attila, 2008. november 7. 15:20

Élénk érdeklődés mellett, mintegy 160 résztvevővel tartották meg november 7.-én a 2. Digitális Esélyegyenlőség (DE!) Konferenciát. Az egész napos eseményen tíz előadás és egy kerekasztal-beszélgetés hangzott el. A konferencia ebédszünetében kiosztották a Neumann-díjakat és három kategóriában az Év Informatikai Újságírója 2008 díjat, mely címet az idén - Mallász Judit (itBusiness), Gerényi Gábor (Index)  mellett - a Prím Online alapítója, Vértes János is elnyerte.

A konferencián a megnyitó előadást Alföldi István, az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója tartotta, aki röviden összefoglalta az NJSZT számára kiemeltnek tekintett DE! programmal kapcsolatos társasági tevékenységeket és eredményeket. A feladatok között felsorolta a különböző anyagok (UMFT, NROP, EKOP, TÁMOP, TIOP), kormányzati kezdeményezések véleményezését, hazai együttműködések összhangban Európával, valamint előadások, fórumok tartását és médiakapcsolatokat, az ECDL, ECDL Select, TITAN, e-ügyintézés, e-VITA háLÓRA magyar! programok sikeres megvalósításának támogatását. Utalt rá, hogy az Európai Unió az EU információs társadalom politikájának egyik "tartóoszlopaként” ismert e-Inclusion programjának célkitűzéseit (infokommunikációs technológiai szemlélettel legyőzni, ellensúlyozni a társadalmi, gazdasági egyenlőtlenségeket, kirekesztést), az NJSZT messzemenően magáénak vallja. A hazai megvalósításról szólva, Alföldi megállapította: jó dolog, hogy a témában öt párti politikai egyetértés van, kialakult a kormányzati munkamegosztás, vannak már sikeres akciók, "ezreknek"szóló részeredmények, ám az átütő, komoly siker, a DE! program "milliósítása" még várat magára.  Eközben a programban érdekelt erőforrások szétforgácsoltak. Szorgalmazta ezért a megoldásra hívatottak közötti mielőbbi alkotó párbeszédet.

A "WiFi Falu" nevű kezdeményezés eredményeiről, tanulságairól Nyírő András beszélt. 2008 júliusától összesen 102 BAZ, illetve Szabolcs-Szatmár megyei hátrányos helyzetű településen indították el a felújított linuxos számítógépeket és vezeték nélküli internetet magába foglaló programot. Az érdeklődés és megelégedettség magas foka miatt is az illetékeseknek az a szándéka, hogy a többi hátrányos helyzetű település támogatására egy országos szociális internet szolgáltatást hozzanak létre.

A konferencián hat kategóriában összesen 14 személyt díjaztak. Életműdíjat kapott Dr. Pompéry Béla, Sántáné Tóth Edit és Géczy László. Kiemelkedő eredményéért és a számítógép-tudomány hazai elterjesztésében kifejtett munkájáért Láng András, Szeredi Péter és Z. Karvalics László Neumann-díjban részesült. A számítógép-tudományban, annak alkalmazásában elért eredményéért Járai Antal, valamint Tikk Domonkos kapta meg idén a Kalmár-díjat. Rozgonyi-Borus Ferenc, illetve Nedeczky Veronika a számítástechnika eredményes oktatásáért és a számítástechnikai kultúra terjesztéséért Tarján-díjban részesültek. Kimagasló szakmai alkotó és publikációs tevékenységéért Balogh Pétert Kemény-díjjal jutalmazták.  Az Év Informatikai Újságírója 2008 díjat kapott az "írott média" kategóriában Mallász Judit (IT Business), a "tartalomszolgáltatás" kategóriában  Gerényi Gábor (Index.hu), online kategóriában pedig Vértes János (Adverticum, Prím Online).  

Az ünnepélyes átadásról szóló rövid videó megtekinthető itt.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36