A digitális analfabetizmus mentén szakadhat a magyar társadalom
Magyarország számára egyértelműen kitörési pont az IT-szektor fejlesztése, ahogy ezt az Európai Unió ajánlása is megfogalmazza – derült ki a 2008. november 20-21-én Siófokon tartott „E-Magyarország, e-kormányzat” konferencián, amelyen a kormányzat, a közigazgatás, az önkormányzatok és hazai ágazati nagyvállalatok szakemberei két napon keresztül folytattak párbeszédet Magyarország informatikai jövőjéről.
A rendezvényen kiderült, hogy az infokommunikáció világában tapintható közelségbe került egymáshoz a távközlés és az informatika, és az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor egységes abban a kérdésben, hogy intenzívebbnek kell lennie az informatikai fejlődésnek Magyarországon. Ennek érdekében pedig szívesen látnák egy kézben az informatika és a távközlés irányítását. A digitális közműrendszerek fejlesztése kapcsán az állam és a piaci szereplők közös felelősségéről is szó esett, valamint a konferencia fontos kérdése volt az úgynevezett e-befogadás, vagyis a digitálisan leszakadó társadalmi rétegek felzárkóztatását célzó, 2008-ban Európa-szerte kiemelt program.
A kormányzat és önkormányzatok képviselői, a szakmai szervezetek és az ágazatot képviselő vállalatok teljes megállapodásra jutottak abban, hogy az információs társadalom kialakítása az egyik legfontosabb aktuális feladat.
Ennek kapcsán fogalmazódott meg, hogy nagy kihívás lesz az internetet használni nem tudók bevonása a szinte minden területen uralkodóvá váló elektronikus szolgáltatásokba.
„Aki kimarad, behozhatatlan hátrányt szenved. Az előadások és azt követő dialógusok jól mutatták, hogy a szakértők szerint a válság még jobban rászorít bennünket a jövő tudatos tervezésére, ezért különösen időszerű a digitális írástudatlanság felszámolása, a szükséges infrastruktúra megteremtése és az e-szolgáltatások továbbfejlesztése” – adott összegzést Demcsák Mária, a Piac és Profit főszerkesztője, a konferencia rendezője.
A konferencián részt vett többek között Veres János pénzügyminiszter, Baja Ferenc informatikáért felelős kormánybiztos, Gyenesei István önkormányzati miniszter, az üzleti szféra képviseletében olyan nevek fémjelezték a rendezvényt, mint például a Hewlett-Packard (HP), a Magyar Telekom, a Microsoft, a Synergon, de megjelent a konferencián az Infórum, az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) is.
Bővebb információk
Kapcsolódó cikkek
- A biztonság szeme - Térfigyelő rendszerekkel a biztonságért konferencia
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.