Nem akar a Yahoo élére állni a Vodafone-exvezér
Yang novemberben jelentette be, hogy a részvényeladási kudarc és a megfelelő üzleti stratégia hiánya miatt azonnal átadja vezérigazgatói székét, amint megfelelő utódot találnak helyette. Az internetes tartalomszolgáltatóra még az év elején tett 47,5 milliárd dolláros vételi ajánlatot a Microsoft, az üzlet azonban a vezetés vonakodása, majd a Microsoft májusi visszalépése miatt nem jött létre. Azóta a vállalat részvényeinek értéke a töredékére csökkent, a tulajdonosok egy része pedig minimum a keresőrészleg eladásában látja a kiutat, amiről szinte hetente kelnek szárnyra olyan hírek, hogy a Microsoft mégiscsak megvenné.
Arun Sarin május végén távozott a Vodafone éléről, állítólag előre eltervezetten, mert minden kitűzött célját elérte a mobilszolgáltatónál. A Financial Times úgy tudja, hogy mostanában egy befektetőcég és néhány meg nem nevezett amerikai vállalat vezetői székének elfogadása között hezitál, a Yahoo-ban azonban úgy látszik nem látott fantáziát.
Kapcsolódó cikkek
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- Távozik a Siemens vezér
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Új vezető a Magyar Telekom PR és márkamenedzsment osztálya élén
- A Motorola felvásárolta a BitBand céget, Dan Moloney távozik
- Visszatér az SAP a kettős ügyvezetéshez
- Javult a Yahoo negyedéves eredménye
- Eric Spiegel a Siemens USA új vezérigazgatója
- Új üzletágvezető a HP Magyarországnál
- Ericsson: új márkastratégiához új ember
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.