Hatodával zuhan jövőre a félvezetőpiac
A félvezetők világméretű eladásában jövőre 16 százalék körüli visszaesésre számít az ágazat vezető piackutató cége, az amerikai Gartner. A cég óriásit rontott a kilátásokon: november elején még 2,2 százalék körüli romlást jövendölt a lapkák jövő évi globális értékesítésében.
A prognózis változtatására a félvezetőgyártók - többek között az Intel, az STMicroelectronics, a Samsung - legutóbbi saját gyártói előrejelzései késztették a Gartnert. A piackutató nem első ízben vitte le becslését 2009-re: szeptemberben még 307 milliárd dollár feletti globális eladást jelzett, ezt aztán nemrég 282 milliárdra, most kedden 219,2 milliárdra mérsékelte. A folyó negyedévben 24 százalékos eladásromlást becsül, azaz nagyobb visszaesést, mint eddig bármikor. Legutóbb 2001 utolsó negyedére számolt 20 százalékos forgalomcsökkenést.
Kapcsolódó cikkek
- Havi és éves szinten is nőtt a félvezetők globális eladása
- A félvezetők globális eladása 9 százalékkal csökkent tavaly
- A globális félvezetőipar idei bevétele 11 százalékkal csökken
- Jövőre 9 százalékkal nőhet a globális félvezetőipar bevétele
- Ötödik hónapja emelkedik a félvezetők forgalma
- Az idén 17 százalékkal zsugorodik a félvezetőpiac
- A második félévtől magához tér a félvezetőpiac
- Gartner: 6 százalékkal csökkennek idén az IT-kiadások
- Mégis fellendülőben a PC-piac
- A Samsung egyelőre nem számít a memóriaáramkör piac fellendülésére
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.