A Számítástechnikai Innovációs Központ első éve
A Magyar Feltalálók Egyesülete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Microsoft Magyarország Kft. közösen egy Számítástechnikai Innovációs Központot alapított 2007. októberében annak érdekében, hogy elősegíthesse az innovációt és kutatás-fejlesztést különösen az információtechnológiai szektorban, valamint hozzájárulhasson az információs és tudásalapú társadalom magyarországi megteremtéséhez, különösen a korszerű ismeretek bemutatásával és legújabb megoldások propagálásával.
E központ az Infoparkban létesült. Az első munkaév alatt az elért eredmények példaértékűek. A képzéseken részt vett összesen 2756 fő, a programon keresztül szerzett új állások száma 91 volt. Már néhány olyan műszaki alkotásról is számot lehet adni, melynek létrejöttében a számítástechnikai ismeret-átadásnak is szerepe volt.
E sikerektől indíttatva az alapítók elhatározták, hogy a kezdeményezést kiterjesztik hazai és nemzetközi vonatkozásban is. Azt tervezik, hogy Magyarország további egyetemi városaiban is létesítenek kihelyezett tanfolyamokat. A budapesti székhelyű Feltalálók Egyesületei Nemzetközi Szövetsége (IFIA) pedig a Számítástechnikai Innovációs Központ keretén belül egy módszertani bázist hoz létre.
Kapcsolódó cikkek
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
- Microsuli.hu: korszerű és szórakoztató IT-oktatás diákoknak, tanároknak
- Alapkövetelmény lesz a digitális írástudás a munkaerőpiacon
- X. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny: szlovákoké az előválogató
- Gyerekjáték a számítógép - PC-oktató sorozat indul az M2-őn
- Informatikai inkubációs központ a Debreceni Egyetemen
- A gyengülő oktatás megöli a stratégiai fontosságú elektronikai ipart
- Infokommunikációs gazdasági társaság a Műegyetemen
- Közel 280 milliós informatikai infrastruktúra fejlesztési projekt a Műegyetemen
- 10. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.