Csökkenti a termelést, leépít, kutatórészleget zár be a Nokia
A Salóban található gyár mintegy 2500 munkást foglalkoztat váltott műszakokban; a termelés csökkentésével nagyjából 20-30 százalékukat tervezik ideiglenesen elküldeni, azonban éppen a váltott műszakok miatt, az intézkedés mindenkit érint. A Jyvaskyla-i kutató-fejlesztő központban ugyan csak 320 ember dolgozik, ez a részleg azonban teljesen megszűnik, ráadásul a Nokia más K+F részlegeitől is további mintegy 90 embert tervez elküldeni. Az intézkedésekre egy olyan év elején kerül sor, amelyre elemzők 10 százalékos visszaeséssel kalkulálnak a mobilpiacon. Éppen ezért Olli-Pekka Kallasvuo Nokia-vezér januárban azt nyilatkozta, hogy 2010 végéig éves szinten 905 millió dollárral tervezik csökkenteni a vállalat kiadásait. Kallasvuo akkor elismerte, hogy a lépések elbocsátásokkal is járhatnak.
A 2008-as utolsó negyedévben egyébként 19 százalékkal csökkent a Nokia forgalma, nyeresége pedig 69 százalékkal lett kevesebb, mint egy évvel korábban. Érdekesség, hogy az általános visszaesés közben az okostelefonok forgalma 22,5 százalékkal emelkedett, ennek gyümölcsét azonban nem a Nokia, hanem inkább az iPhone-t forgalmazó Apple és a Blackberry-s Research In Motion aratták le.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Nőtt a Nokia profitja
- Mobilböngésző céget vesz a Nokia
- Erős profitnövekedés a Nokiánál a negyedik negyedben
- A Nokia 40 százalékos piaci részesedésre tör
- Romló eredmény kilátásai miatt rontott a Nokia adósbesorolásán a Fitch
- A Nokia bezárja több márkaboltját
- A kutatás-fejlesztésen is spórol a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- 5000 főt bocsát el a Nokia Siemens Networks
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.