Kár: a Pioneer kiszáll a tévégyártásból
A 10 000 elküldésre kerülő munkásból mintegy 6000 teljes munkaidőben a cég dolgozója, míg a többi 4000 ember részmunkaidős. A hír azért is szomorú, mert a Pioneer Kuro márkanevű plazmatévéi jó ideje a legjobbak közé tartoznak a piacon. A bejelentésre nem sokkal azt követően került sor, hogy a Vizio szintén jelezte, befejezi a plazmatévék gyártását és ezentúl kizárólag az LCD képernyős készülékekre koncentrál. A Pioneer és a Vizio távozása a plazmatévépiacról azt jelenti, hogy ezután mindössze három komoly gyártó tevékenykedik majd az ágazatban: a Panasonic, az LG és a Samsung.
A gazdasági válság különösen érzékenyen érinti a síkképernyős televíziókat gyártó ágazatot, mivel ezen a területen mindeddig túltermelés volt, az emberek pedig éppen az ilyen drágább termékek vásárlásának halasztásával kezdik a takarékoskodást. Ennek ellenére a Panasonic például továbbra is bízik a plazmatechnológiában, így tavasztól 50 százalékkal tervezi megnövelni plazmatévé-eladásait.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Sharp tévék RGBY technológiával, rekord alacsony fogyasztással
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.