Jövőre egész Németországban lesz szélessáv

Genda Csongor Zoltán, 2009. február 18. 20:48

Németország egész területén - beleértve a vidéki településeket is - elérhető lesz jövő év végére az állampolgárok számára a szélessávú internet - olvasható a német napilapokban.

"2010 végére 100%-os lesz a lefedettség"- nyilatkozta a sajtónak Ilse Aigner, élelmezési és mezőgazdasági miniszter. A szövetségi kormány a mai napon megszavazta a lefedettségbővítő programot, melyben egyéb komoly célkitűzéseket is megfogalmaztak. Az első és legfontosabb törekvés az, hogy jövőre mindenkinek lehetősége legyen legalább az 1 Mbit/s-os szörfölésre, ennek megvalósítása érdekében pedig a legeldugottabb helyeken is kiépítik addig a hálózatot. A kormány tervei szerint 2014-re már a háztartások háromnegyedében lesz (minimum 5 Mbit/s-os) internet. Karl Theodor, gazdasági miniszter hangot adott azon véleményének, miszerint a szélessávú hálózat kiépítése az egyik legfontosabb feltétele a gazdasági válságból való kilábalásnak és a növekedés beindulásának. A statisztikai hivatal olyan öt millióra becsüli azok számát, akik ki vannak rekesztve a digitális társadalomból, és legfrissebb adatok szerint is a 40 millió háztartásból csupán 23 millió rendelkezik valamilyen gyors kapcsolattal - leginkább DSL-el. Érezhető különbség van a nyugati és a keleti régiók között a penetráció tekintetében, míg nyugaton a háztartásoknak több mint a 60%-ában van internet, addig keleten ez az arány még a 45%-ot sem éri el. Az állam legfőbb célja az esélyegyenlőség megteremtése, valamint a vidék és a város közötti szakadék áthidalása a digitális eszközök és tartalmak elérhetőségét illetően.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36