Bővít az IBM Magyarországon
Új épületszárnyat nyitott székesfehérvári szolgáltató központjában az IBM; a bővítés a szolgáltatások körét is érinti majd, a beruházáshoz az IBM Data Storage Systems Kft. 500 millió forintos uniós támogatást kapott.
A magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary szerdai közleménye szerint a vállalat a vevői igények bővülése miatt döntött a meglévő központ fejlesztése mellett.
A nemzetközi feladatokat ellátó központ bővítésével 290 új, döntő többségében magasan kvalifikált munkahely jön létre Magyarországon. Az IBM székesfehérvári fejlesztése a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében közvetlen támogatást nyert el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől.
A vállalat székesfehérvári, a számítástechnikai szoftverrendszerek távfelügyeletével foglalkozó központja immár tízéves múltra tekint vissza. A mostani bővítés a szolgáltatások körét is érinti majd. A beruházáshoz az IBM Data Storage Systems Kft. 500 millió forintos uniós támogatást kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának "nemzetközi szolgáltató központok létrehozására és fejlesztésére" című kiírásából.
A közlemény szerint Magyarországon 2000 táján jelentek meg az első regionális szolgáltató központok. Eddig mintegy 50 telepedett le Magyarországon, mára már több mint 20 ezer embert foglalkoztatnak. A nagyobbak így a most bővítő IBM is egyenként 500-1.700 munkahelyet teremtettek. A Magyarországon letelepedett szolgáltató központok zöme regionális pénzügyi, számviteli, HR és back office illetve informatikai feladatokat végző központ.
"A szolgáltató központok szerepe a jelenlegi helyzetben felerősödik, hiszen ezek a központok a vállalatcsoporton belül javítják a hatékonyságot, s így költségmegtakarítást eredményeznek. Magyarország iránt e téren továbbra is élénk az érdeklődés" - idézik Kilián Csabát, az ITD Hungary befektetési igazgatóját a közleményben.
Az ITD Hungary jelenleg hét szolgáltató típusú beruházás Magyarországra telepítésével kapcsolatban folytat tárgyalásokat, amennyiben ezek mind itt valósulnak meg, úgy 3000 új munkahely létesülhet.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- Az egyenlő bánásmódot díjazták az IBM-nél
- Szórakozóhelyeken toboroz munkatársakat az IBM
- A Polygon újból IBM Premier Business Partner
- Hazai partnerekkel, hazai környezetre, hazai cégeknek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.