Bevezeti a PatchDayt az Adobe is
Akárcsak a Microsoft, az Adobe is rendszeres időközönként ki fogja adni a szoftvereit befoltozó frissítéseket.
Habár a redmondi konszern havonta frissíti termékeit, az Adobe ennél ritkábban, negyedévente fogja megjelentetni az átfogó update-eket. Az első PatchDayre tegnapelőtt került sor, amikor is összesen 13 veszélyes sebezhetőséget orvosolt a fejlesztő cég.
A szoftvercég az elmúlt hónapokban elhangzott kritikákra kíván reagálni a lépéssel, ugyanis sok esetben éles bírálat érte a vállalatot annak lanyha biztonságstratégiája miatt. Az ESET például az egyik legnagyobb kockázatot jelentő alkalmazások közé sorolta az Adobe szoftvereket, és egyes szakértők már az alternatív megoldások használatára buzdítják az internetezőket. A tegnap kijavított hibáknak szinte mindegyike alkalmas a kártékony kódok megtámadott rendszeren való futtatására, és ez is azt bizonyítja, hogy óriási fenyegetést jelent az Adobe alkalmazások használata.
A szoftvercég a Microsoft-frissítésekhez időzíti saját update-jeit, minden harmadik hónap második keddjén fogja kiadni a javításokat.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- Amerikában a kiberkalózok a közösségi oldalakon támadnak
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Flashalternatívát fejleszt az Apple
- Kritikus rés a Safarin
- NEC szoftver a kalóz videómásolatok ellen
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Kelendő cikk a WLAN-törő
- 24 órán belül már a második támadás a Facebook-felhasználók ellen
- Kijavították a bizalmas adatokat kiszolgáltató hibát a Facebookon
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.