A VMware disztribútora lett az Avnet Kft.
Ma sajtótájékoztatón jelentették be, hogy az Avnet magyarországi leányvállalata a további fejlődés érdekében hivatalos disztribútori megállapodást kötött a desktoptól az adatközpontokig terjedő virtualizációs szoftver megoldások vezető amerikai gyártójával, a VMware céggel.
Többek között elhangzott: a válságra adott válaszként az Avnet hazánkban is új megoldásokkal kívánja bővíteni termékportfolióját és a képviselt gyártóinak körét.
Ennek érdekében itthon is disztribúciós megállapodást kötött a VMware-rel, mely szerint Magyarországon hivatalos nagykereskedőként forgalmazhatja a cég megoldásait, illetve értékesítési, műszaki, marketing, pénzügyi és oktatási támogatást is nyújt a VMware viszonteladók számára. A megállapodás illeszkedik az Avnet Technology Solutions Kft. hosszú távú üzleti stratégiájába, mely célja a széles, egymást kiegészítő termékportfólió kialakítása hozzáadott értékű disztribúcióval. Az Avnet ezzel a megállapodással szoftver-hardver „csomagokat” tud ajánlani vevőinek, a meglévő IBM, Sun, EMC szerverekhez, storage-okhoz, így egy cégtől tudják a viszonteladók megvásárolni a teljes virtualizációs megoldásokat, mentési rendszereket. A VMware nemzetközi tulajdonosa az EMC, mellyel disztribúciós szerződés alapján évek óta együttműködik nagykereskedőként az Avnet.
Bartha Péter, az Avnet Kft. ügyvezetője nagy lehetőséget lát a virtualizációban, hiszen mindenütt költségcsökkenéssel, energia-megtakarítással jár együtt a bevezetése, és ügyfeleik célja ez lesz a jövőben, sőt már most is az.
Az amerikai központú Avnet Technology Solutions a világ egyik legnagyobb B2B hardver- és szoftverdisztribútora. Az Avnet 73 országban nyújt értéknövelt számítástechnikai szolgáltatásokat több mint százezer üzleti partnere és viszonteladója részére. Éves árbevétele 2008-ban elérte a 17,95 milliárd USD-t, munkatársainak száma 13 ezer fő. Európában a cég irodákkal rendelkezik többek között Ausztriában, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Olaszországban, Lengyelországban, Svájcban, Romániában, Törökországban, az Egyesült Királyságban és Magyarországon.
A mai budapesti Avnet sajtótájékoztatón elhangzott további fontosabb információk a következők. Az Avnet disztribútorként különösen a kis- és középvállalkozások (kkv-k)VMWare tárgyú segítését, nagyker szolgáltatásait kívánja megoldani. A disztribútor jelenleg 18 országban van jelen. A most júliusban zárult 2008-as pénzügyi évben 10 milliárd forintos árbevétel realizált cég a disztribúción kívül pénzügyi szolgáltatással is jelen van a hazai piacon. Az új szoftvertermék minél szélesebb körű bevezetése mellett épül az Avnet új viszonteladói hálózata, a kft. a virtualizációs szoftverek eladásához több területen is új partnereket kíván bevonni Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Kapsch CarrierCom: lezárult a Nortel-divíziót érintő felvásárlás
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.