Oroszország ejtette a Microsoft elleni vádakat
A keleti piac egyik fontos szereplőjét a Microsoft XP-politikája bőszítette fel. A vizsgálat júniusban kezdődött, és ennek során olyan vádakkal illették a Microsoftot, melyek szerint a cég visszaélt piaci erőfölényével. A szoftvervállalt bevételeinek jelentős része a vállalati felhasználóktól származik, ám ezek az ügyfelek a korábbi elképzelésekkel ellentétben nem váltottak az XP meglehetősen hosszúra nyúlt karrierje után az akkor új, Vista operációs rendszerre. A felemás fogadtatásban részesült Vista nem csak sokak elégedetlenségét váltotta ki, de egyben nagyobb gépigényt is támasztott elődjénél. A meghajtóprogramok hiányától szenvedő Vistán a kiterjedt reklámkampány sem tudott segíteni, és ahogy világszere, Oroszországban is a legtöbben maradtak a jól bevált XP mellett.
A fő támogatási időszak lezárultát és az XP új változatainak kivonását a piacról itt úgy élték meg, hogy a vállalat rákényszeríti felhasználóit a váltásra. A vizsgálat azonban kimutatta, hogy a Microsoft nem szegte meg a helyi törvényeket, és az XP elérhetőségéig még 2008 során is 1,2 millió orosz nyelvű változatot értékesített az országban. A Microsoft ennek ellenére jóindulatának jeléül egy helyi akciót indít, melynek során a Windows Vista Home Basic és Windows Vista Home Premium operációs rendszereket Windows XP Home szoftverre cseréli ingyenesen. Az akció kivitelezését három héten belül megkezdik, és az ajánlatot 2009 végéig fent is tartják.
Kapcsolódó cikkek
- Nem lesz teljesen XP-kompatibilis az új Windows Live
- Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés
- A régi Windowsok napjai meg vannak számlálva
- Nem támogatják az XP-t az újgenerációs HDD-k
- XP-n fut az Olimpia
- Vistamizer
- Másfél évig visszaléphetünk XP-re a Windows 7-ről
- Oroszország trösztellenes eljárást fontolgat a Microsoft ellen
- Veszélyes DirectX hiba az XP-n, érkezik a javítás
- XP mód is lesz a Windows 7-ben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.