Vezérigazgatók a válságról
A XVIII. Vezérigazgatói Találkozó második munkanapján, október elsején egy teljes délutánt szentelt az infokommunikációnak, részben hagyományból (ezeknek a röjtökmuzsaji menenedzsertalálkozóknak mindig hangsúlyos témája volt az informatika), részben azért, mert az informatikai cégeket sem kerülhette el a válság, és végül, de nem utolsósorban azért is, mert nem csak „békeidőkben”, hanem ilyen válságos hónapokban is húzóerőt jelent ez az ágazat.
Kuthy Antal, az E-Group ázsiai vezérigazgatója ugyan még délelőtt, videokonferencia-kapcsolással jelentkezett be Hongkongból, de a többi ICT manager megszólalása délutánra maradt. Bár szakmánk első előadója, Bacsó Péter, az Accenture ügyvezető igazgatója, általánosságban vázolta fel a válságban követendő stratégiát (innováció, ügyfélcentrikusség stb.), ám külön is kitért arra a rossz gyakorlatra, amikor a pénzhiány miatt visszafogják a cégek a beruházásokat, azon belül is az informatikai beruházásokat. Amellett, hogy a beruházás helyett inkább a működési költségeken kellene takarékoskodni, a helyes magatartás mindenképpen az lenne, ha strukturális, stratégiai alapokon vizsgálná meg minden cég, hogy a válság utáni időszakban mi az, amire elsősorban szüksége lesz, és ebben többnyire kulcsszerepet játszik az informatika.
Papp István, a Magyar Telekom vezérigazgató helyettese „Evolúció és válság” címmel foglalta össze a válság tanulságait. Ezek közül az informatikát az a tanulság érinti leginkább, hogy „vállalj kockázatot és fektess be piacfejlesztésbe”! Az előadás az interaktív televíziózástól kezdve egy sor példát említett arra, hogy miben alkalmazkodik ehhez a tanulsághoz, de egy sor példát mondott arra is, amikor csak utólag sikerült levonni a tanulságot, a Magyar Telekom sem reagált időben a bajra, még négy hónappal a válság kitörése után is jelentős béremelések történtek, ambiciózus pénzügyi tervek fogalmazódtak meg.
Veréb Elemér, a Provice ügyvezető igazgatója a cégek stratégia-központúságában látja a megvalósítandó célt, és kiemelte, hogy a humánerőforrás- és informatikai befektetések mennyivel gyorsabban térülnek meg a stratégiai munkakörökben.
A VMware magyarországi igazgatója, Kozák Tamás előadásának címében kiadta a jelszót: „Válságkezelés – Kezdjük az informatikával!” Már csak azért is, mert az informatika ma már minden cég életét áthatja, a mobiltelefontól a tűzfalig ott van mindenütt. A cég elsősorban a virtuális szerverrendszerek kialakításával csökkenti a CapEx, OpEx költségeket, üzleti kockázatot.
Egy sor meghatározó informatikus vett részt az infokommunikáció helyzetét áttekintő kerekasztal-beszélgetésen: Antonio Felizardo, a Hungaro DigiTel vezérigazgatója; Bella Zsolt, a British Telekom Hungary regionális értékesítési igazgatója; Gőgh Attila, a Pannon GSM értékesítési igazgatója; Hodosi Péter, a StreamNet értékesítési igazgatója; Papp Péter, a Kancellár.hu vezérigazgatója; Sátor Csaba, az Interware vezérigazgatója; Sugár Mihály, a Bellresearch vezető tanácsadója és Zsembery György, az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese.
Miután a kerekasztal-beszélgetés résztvevői közül többen is hangsúlyozták, hogy a frontend oldalon, vagyis az ügyfélkapcsolati területen semmiképpen sem szabad spórolni, a szükséges takarékossági intézkedéseket amögött kell végrehajtani, szinte törvényszerű, hogy informatikai előadások-beszélgetések sorát György István, az update Software Magyarország Kft. kereskedelmi igazgatója az ügyfélmenedzsment témakörének áttekintésével zárta „CRM a változások küszöbén” címmel.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
- Május 18: IDC roadshow Budapesten
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.