Márkaboltot nyit Amerikában a Microsoft
A tervekről már februárban beszámoltunk akkor azonban konkrétumokról még nem volt szó. A kísérleti üzletben a szokásos Microsoft termékek, azaz a Windows és Office szoftverek, ezeket futtató noteszgépek és mobiltelefonok, valamint Xbox 360 játékkonzolok és Zune zenelejátszók lesznek kaphatók. A folytatásról egyelőre annyit tud az üzleti lap, hogy a közeli Mission Viejo bevásárlóközpontjában is terveznek egy hasonló objektumot, illetve siker esetén máshová is kiterjesztik majd a kezdeményezést. A szoftveróriás részéről korábban lehetett már olyat hallani, hogy mindenütt boltot fog nyitni, ahol Apple Store található, hogy ily módon is versenyre keljen a konkurenciával. Az iPod és iPhone hordozható készülékekkel nagyot kaszáló számítógépgyártó forgalmának felíveléséhez nem kis mértékben járultak hozzá az Apple Store üzletek, amelyekből jelenleg több mint 200 működik világszerte. A Microsoft részéről ugyanakkor némileg kockázatos intézkedésnek tűnik, hogy éppen a válság idején vág bele a kiskereskedelmi értékesítésbe, amikor egy sok-ezer főt foglalkoztató amerikai országos elektronikai üzletlánc, a Circuit City tönkre is ment.
Elemzők szerint a kezdeményezés legfeljebb a Microsoft imázsán javíthat, eladásain viszont csak keveset, hiszen a társaság igen kiterjedt kiskereskedelmi partneri hálózattal rendelkezik. Akik amúgy aligha örülnének egy komolyabb Microsoft-bolthálózat támasztotta versenynek, habár ez a probléma egyelőre még nem időszerű. A márkabolt egyébként a WSJ értesülése szerint október 22-én, a Windows 7 hivatalos premierjének napján fog nyitni.
Kapcsolódó cikkek
- 60 százalékos bevételnövekedés a Microsoftnál
- Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft
- A Microsoft számítási felhő fejlesztési együttműködésre lép tajvani cégekkel
- 4 ezer munkahelyet létesít a Microsoft
- A Microsoft profitja a vártnál kisebb mértékben csökkent
- A Microsoft eladja a Razorfisht
- Harmadával csökkent a Microsoft profitja
- Microsoft: vártnál nagyobb negyedéves bevételcsökkenés
- Tovább növeli piaci részesedését a Microsoft
- A Yahoo nyitott a Microsofttal való szövetségre
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.