A rossz eredmény miatt átszervezi működését a Nokia
A társaság november 1-jétől külön okostelefonos és egyszerű mobiltelefonos részlegeket állít fel az eddigi összevont készülékágazat helyett. Emellett, némileg szokatlan módon, Rick Simonsont, a jelenlegi pénzügyi igazgatót nevezik ki a szerényebb, S30 és S40 mobilokkal foglalkozó csoport élére. A piacvezető mobiltelefon-gyártó a vártnál lanyhább eladások miatt a napokban 559 millió euró veszteségről volt kénytelen beszámolni a harmadik negyedévre, szemben az egy évvel ezelőtti 1,09 milliárdos profittal.
Az általános recesszió közepette a Nokia egyik fő problémája az, hogy a cég legtöbb nyereséggel kecsegtető és elvben legfényesebb jövőre hivatott okostelefonos ágazata jelentős piacvesztést szenvedett el a versenytársakkal, így például az Apple iPhone és a RIM Blackberry termékeivel szemben. A jövőre nézve további fenyegetést jelentenek számára az általában olcsó, ugyanakkor újszerű felhasználói élményt kínáló Android okostelefonok is: ilyet ugyan maga a Nokia is tervez forgalmazni, fő termékcsoportjának azonban mégiscsak a Symbian platformra épülő telefonok számítanak. Ezekkel azonban az a gond, hogy egyelőre csak mutatóban vannak köztük érintőképernyős modellek, ráadásul a rajtuk futó S60 platform már több éves, az új, nyílt forráskódú Symbian rendszer viszont még csak kísérleti jelleggel fut néhány okostelefonon.
Kapcsolódó cikkek
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Nőtt a Nokia profitja
- Mobilböngésző céget vesz a Nokia
- Erős profitnövekedés a Nokiánál a negyedik negyedben
- A Nokia 40 százalékos piaci részesedésre tör
- Romló eredmény kilátásai miatt rontott a Nokia adósbesorolásán a Fitch
- A Nokia bezárja több márkaboltját
- A kutatás-fejlesztésen is spórol a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- 5000 főt bocsát el a Nokia Siemens Networks
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.