Már csak két hét van a 8. E-Magyarország, e-kormányzat konferenciáig
„Az idő kevés, a tét nagy, a feladat hatalmas”. Ez a mottója a kezdetek óta, immár nyolcadik éve az "E-Magyarország, e-kormányzat" konferenciának. S sajnos, még mindig időszerű. Van miről tanácskoznia kormányzatnak, üzleti szektornak, önkormányzatoknak, mert az eredmények mellett sok még a tennivaló.
A tematika szinte végleges. Természetesen még lehetnek lemondások. De így is hihetetlen mennyiségben és minőségben váltogatják egymást a témák és az előadók, beszélgetőpartnerek. Több mint ötven felkért szereplő és természetesen a kormány témafelelősei tanácskozásnak két napon át, a résztvevők aktív közreműködésével. Kiállítók, termék- és szolgáltatás-bemutatkozások gazdagítják a kapcsolat- és üzletteremtés lehetőségeit.
Dr. Baja Ferenc infokommunikációs kormánybiztos két kerekasztal-beszélgetésen is részt vesz, egyik stratégiai, a másik pedig gyakorlati megközelítésben tárgyalja az információs társadalom, e-közigazgatás témáit. Sokat hallunk a végre beindult, régóta várt projektekről (új KET, kedvezményes források, elektronikus számlázás, e-fizetés, költségvetés-gazdálkodási rendszer, ASP-központok stb.)
Ott lesznek a parlamenti pártok szakértői is, őket is meghallgatjuk, hogy a jövő évben esedékes választásokon pozícióba jutásuk esetén mit tennének másként és hogyan a konferencia témájában. Külön dialógust szentelünk az információs társadalom fejlődése problématikájának, az informatikai szektor fejlődésének előmozdítását segítő javaslatoknak, a hírközlés szabályozásának.
A konferencia második napja az önkormányzatokról, az önkormányzatok fejlett szolgáltatásai kiépítésének kérdéseiről, a területfejlesztésről, a vidékfejlesztésről szól, mert országunk egyenletes, harmonikus fejlesztése, a koordináció, a kooperáció az egyes tárcák és területek között immár nélkülözhetetlenné vált. S hiánya egyben akadálya az optimális fejlődésnek, az ütem felgyorsulásának. A témát fontosnak tartotta Varga Zoltán önkormányzati miniszter, s nemcsak jelenlétével, de a vitában való részvétellel is demonstrálja készségét a problémák megoldására.
S kikapcsolódásként Oszkó Péter pénzügyminiszter előadást tart országunk költségvetésének állapotáról, a kilátásokról, a válságból való kiláboláshoz szükséges intézkedésekről.
Kapcsolódó cikkek
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
- Május 18: IDC roadshow Budapesten
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.