Felsőoktatási dialógus a Magyar Telekom kezdeményezésére
Koncepcionális megközelítés, élő kapcsolatok, a vállalati és felsőoktatási szektor szempontjainak összehangolása - többek között ezek elérése érdekében rendezték meg ma Budapesten a Magyar Telekom - Magyar Felsőoktatás Dialógust, a Magyar Telekom kezdeményezésére. A rendezvényen a vállalat vezetősége és szakemberei, a legnagyobb magyar egyetemek és főiskolák, oktatási és diákszervezetek, valamint az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetői vettek részt. Az eseményen ismertették a Magyar Telekom felsőoktatási partnerségi stratégiáját is.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az eseményen elmondta: "Mindenki régóta érzékelte már, hogy sokkal jobb eredményeket érhetnénk el, ha élő kapcsolat lenne a felsőoktatási és a vállalati szféra között. Ez nemcsak gyakorlatorientáltabb, hasznosabb tudásanyagot és ezáltal jobb elhelyezkedési esélyeket teremtene a pályakezdők számára, hanem gyümölcsöző együttműködéseket hozhatna mind az intézményi, mind a vállalati kutatás-fejlesztési tevékenységben, az innovációban. Ezenkívül jó helyre, a megfelelő formában tudnánk eljuttatni támogatásainkat, vagy éppen szakmai tanácsainkkal segíthetnénk az intézmények munkáját."
Gyakran emlegetett probléma, hogy a felsőoktatás és a vállalati szféra eltérő elvárásokat támaszt a hallgatók felé, ami miatt azok az iskolapadból kikerülve nem rendelkeznek kellő tapasztalatokkal, gyakorlati ismeretekkel. A vállalatok és a felsőoktatási intézmények közötti együttműködés a kutatás-fejlesztés és a különböző pályázatok terén is számos nehézségbe ütközik. Az elmúlt két évtizedben ezen a helyzeten nem sikerült érdemben változtatni annak ellenére, hogy valamennyi fél felismerte már az együttműködés fontosságát. Az erre irányuló próbálkozások azonban általában inkább alkalmi jelleggel, nem hosszú távú, átgondolt, és közösen kialakított stratégia mentén történnek, ezért nem is éreztetik hatásukat.
Ezen kíván változtatni a Magyar Telekom, amely az egyik legnagyobb munkaadóként folyamatosan érzékeli az ebből fakadó hátrányokat. A vállalat, elsőként az üzleti szféra vezető cégei közül, ezért is kíván élére állni a változásnak azzal, hogy párbeszédbe kezd a felsőoktatás szereplőivel. A Felsőoktatási Dialóguson a hazai felsőoktatási élet meghatározó intézményei és vezetői vettek részt, ezzel is jelezve, hogy kölcsönösen nyitottak a párbeszédre és az együttműködésre.
A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a partnerségi kapcsolatokból kialakuló közös projektek, fejlesztések jobban célzottak, eredményesebbek lehetnek, ha a felek előtte megismerik egymás gondolkodását, hozzáállását, szükségleteit. A partnerségi kapcsolat a kölcsönös tanulásnak, a tapasztalatok megosztásának, a tanulságok egyeztetésének kiváló helyszíne.
A Felsőoktatási Dialógus céljaival valamennyi résztvevő egyetértett, és ennek alapján tovább folytatódnak majd az egyeztetések a Magyar Telekom és az egyetemek, főiskolák, a minisztérium között. A rövid távú cél az alapvető irányelvek, pillérek meghatározása, középtávon pedig kialakulhatnak a konkrét együttműködési tervek is. A vállalat vezetőségének várakozásai szerint ez valamennyi fél számára gyümölcsöző lesz, és az ország versenyképességére is pozitívan hat majd.
Kapcsolódó cikkek
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- A Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója lett az év projektmenedzsere
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.