Peren kívül kiegyeztek az eBay és a Skype alapítói
A vita onnan eredeztethető, hogy az eBay még 2005-ben 3,1 milliárdot fizetett a szolgáltatóért, ám a Skype működését biztosító GlobalIndex technológia a VoIP telefonos társaság alapítóinak tulajdonában lévő Joltid bejegyzett terméke. Amikor az eBay 2005-ben 2,6 milliárd dollárért megvásárolta a Skype-ot, licencszerződést kötött az alapítókkal a GlobalIndex használatáról, amit a Joltid később fel kívánt mondani.
Amennyiben az illetékes amerikai bíróság a Joltid javára döntött volna, az eBay számára csupán két lehetőség maradt volna: vagy lecseréli a Skype P2P technológiáját, vagy pedig kénytelen lesz beszüntetni a szolgáltatást. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Skype a vártnál nehezebben tud bevételekre szert tenni a VoIP telefonos rendszeren keresztül. Mivel a szolgáltatás az interneten ingyenes és csupán a külső hálózatokba történő hívásokért kell fizetni, bevételi forrásként marad a reklámfelület, illetve a licencdíjak, amiket más társaságok fizetnek azért, hogy integrálhassák a Skype-ot saját termékeikbe. Ha még ez sem lenne elég, az eBay az augusztusban felmerült jogi vita és a kis nyereség miatt szeptemberben meghirdette és napok alatt eladta a Skype kétharmadát. Az aukciós portál kétmilliárd dollár körüli árat szeretett volna kapni leánya 100%-áért, ezzel szemben annak kétharmadát sikerült eladnia 1,9 milliárdért, tehát az eBay megvált az általa birtokolt népszerű VoIP-szolgáltató 65%-ától, ám továbbra is megőrzött magának 35% tulajdonrészt. Az ügylet lezárását eredetileg a negyedik negyedévre tervezte az eBay és a vásárló befektetői csoport, ezt veszélyeztette a jogi vita.
A megállapodás értelmében a Skype alapító Niklas Zennstrom és Janus Friis lemond az alapszoftverhez kötődő jogairól, azok teljes egészében a Skype tulajdonába kerülnek, cserébe 14 százalékos tulajdonjogot kapnak a VoIP vállalatból. Az új felállással a vállalat értékesítése után a felvásárló befektető csoport 56 százalékos tulajdonjoggal rendelkezik majd, míg az eBay 30 százalékos részesedést tart meg, arról nem szól a közlemény, hogy a vételárat mindez befolyásolja-e, és ha igen, milyen mértékben.
Kapcsolódó cikkek
- Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
- Ismét perbe hívja a Nokia az Apple-t
- Videokonferencia-lehetőséggel bővül a Skype
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- Újabb pénzügyi rekord a Check Pointnál
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Kapsch CarrierCom: lezárult a Nortel-divíziót érintő felvásárlás
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Mobilüzletágat alakítana ki a UPC
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.