Visszaszámlálás a CES-ig - Minden napra egy kütyü
Már bizonyára mindenki nagyon várja a jövő év legnagyobb eseményét, a CES-t Las Vegas-ban, ahol már január elején kiderül, hogy mire fogunk milliárdokat költeni – már ami az otthoni szórakozást illeti. Aki esetleg nem bírná kivárni a sok csillogó újdonságot, azt ezúton megnyugtatjuk: elindult a végső visszaszámlálás!
A „Visszaszámlálás a CES-ig, azaz az Innováció 30 napja” az alábbi linken érhető el:
http://www.cnet.com/ces/30-days-of-innovation/
A több mint 330 új kiállítóval a 2010-es CES egyébként rekord részvételre készül. Több száz négyzetméteres alapterületű csillogó-villogó standok csábítják a látogatókat is, akik – az előrejelzések szerint – jóval többen lesznek a száztízezernél is. Nos, Bábel tornya idén sem Vegas-ban fog felépülni, ugyanis ők a világ 140 országából érkeznek, hogy rácsodálkozzanak a szórakoztató elektronika legújabb fejlesztéseire.
A CES ízelítőjeként a vásár első napjáig „webtálalt” újdonságok már előre jelzik a januári négy napos dömping erejét. Az új technológiák, termékek, hardverek és szoftverek a szórakoztató elektronika minden szegletéből mintegy húszezerre rúgnak, úgyhogy nem árt az előzetes felderítés. Amíg pedig az innovációs díjazottak listája nem szivárog ki, addig legalább ezzel a 30 innovatív megoldással a neten is megismerkedhetünk. Egészen a CES megnyitásáig, 2010. január 7-ig.
További információkat a kiállítással kapcsolatban a www.cesweb.org, oldalon talál.
Kapcsolódó cikkek
- e-Health Week 2010: átütő siker Barcelonában
- Nyolcezren voltak a virtuális Szoftverbörzén
- Megnyílt azt első magyar virtuális szoftverkiállítás
- 10 órakor nyit a Szoftverbörze
- Spórolhat a Szoftverbörzén
- CeBIT 2010 - 3,7 százalékkal több látogató
- Ma nyílik a hannoveri CeBIT informatikai kiállítás és vásár
- Saját fejlesztésű szoftverrel mutatott be okostelefont a Samsung
- Mobile World Congress: magyar cégek is kiállítanak
- Szakértők segítenek a szoftverbörzén
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.