Parkinson-kór, epilepszia, fertőző és szívbetegségek: több millió euró a magyar kutatóknak
A központi idegrendszer súlyos betegségeinek feltérképezésében, a Parkinson-kór, az epilepszia, de a fertőző betegségek és a szívbetegségek biológiai paramétereinek mérésében is alkalmazható, nagy európai projektet nyert el három hazai mikro- és nanotechnológiai pályázat az MTA Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézetének (MTA MFA) Integrált Mikro/nanoelektronikai Nemzeti Technológiai Platformja (IMNTP) közreműködésével.
Három hazai nanotechnológiai pályázat lett sikeres idén az MTA MFA vezette Integrált Mikro/nanoelektronikai Nemzeti Technológiai Platform közreműködésével, köszönhetően az Európai Unió pályázati rendszere kibővülésének.
Az ENIAC mindkét eddigi pályázati ciklusában sikerrel vették az akadályokat a magyar résztvevők. A 2008-as pályázati fordulóban egy magyar team (MTA MFA, Budapesti Műszaki Egyetem Elektronikus Eszközök Tanszéke, BEH Kft, Weszta-T Kft) nyert el a Philipsből kivált NXP cég által koordinált „Nanoelektronika a biztonságos üzemanyaghatékony és környezetbarát közlekedésért” pályázattal tekintélyes, 3,3 millió eurós támogatást, az idei fordulóban pedig további két magyar résztvevős csoport is sikerrel szerepelt. Az ST Microelectronics olasz koordinátora által vezetett konzorcium sikeres orvosdiagnosztikai képalkotás témájú pályázatának köszönhetően a magyar partnerek, az MTA Atommagkutató Intézete, a Debreceni Orvosi és Egészségügyi Központ, a Pannon Egyetem és a Mediso Kft. 600 000 eurós forrásból gazdálkodhatnak. A team által kidolgozott mikro- és nanotechnológián alapuló képalkotó eljárás segítségével lehetővé válhat a központi idegrendszer és az agy olyan súlyos megbetegedéseinek vizsgálata, mint az epilepszia vagy a Parkinson-kór. Egy másik, a holland NXP által koordinált, fejlett félvezető alapú bioszenzor platformok létrehozásán alapuló projektben – melyek első prototípusait a fertőző- és szívbetegségek biológiai paramétereinek mérésére fejlesztik ki – szintén több magyar kutatási, oktatási intézmény és cég (MTA MFA, Budapesti Műszaki Egyetem, Semmelweis Egyetem, Diatron Kft.) is részt vehet, több mint 2 millió eurós, részben közösségi forrást felhasználva.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar-amerikai tudományos és technológiai együttműködés
- Nemzetközi hálózatban működő akkreditált laboratórium segíthet a hazai ipar európai k+f integrációjában
- Vízálló hallókészülék vezetéknélküli telefon- és zenelejátszó-kapcsolattal
- A Magyar Tudományos Művek Tárát hozza létre az Akadémia
- Megújult az Akadémiai Könyvtár honlapja
- Válságálló magyar ipar mikro- és nanoelektronikával
- Bárki részt vehet a gyermekrák gyógyszerének kutatásában
- Innovatív K+F informatikai projektek indulnak Debreceni Egyetemen
- Diagnosztika, mobillal továbbított vérképből
- Többet kellene áldozni az európai IT-kutatásokra
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.