A Mozilla kiadta mobilböngészőjét
A premier annak ellenére mérföldkőnek számít, hogy a Maemo-alapú készülékek száma jelenleg meglehetősen kevés – egészen pontosan kettő, mégpedig a Nokia N900 üzleti okostelefon, illetve az internet tablet-ként forgalmazott Nokia N810. A korlátozott felhasználói csoport bizonyos szempontból még előnyt is jelenthet, mivel a Mozilla így élesben tesztelheti a szoftvert, amelynek Windows Mobile-, illetve Android-alapú verzióira egy darabig még várni kell.
A Mozilla szoftverének fő előnye a jelenlegi mobilböngészőkkel szemben az, hogy gyakorlatilag a teljes számítógépes böngészési élményt képes átültetni az arra alkalmas mobiltelefonokra. Ennek záloga, hogy a PC-s Firefox 3.6 leglényegesebb elemei, így a Gecko 1.9.1 motor, valamint a TraceMonkey JavaScript motor képezik a kész program alapját. Éppen ebből a szempontból okoz viszont csalódást az a tény, hogy a Mozilla az utolsó pillanatban mégiscsak kivette a teljes körű Flash-támogatást a mobil Firefox funkciói közül, arra hivatkozva, hogy az Adobe által a böngészőhöz fejlesztett plug-in jelentősen gátolja a szoftver teljesítményét. Csak remélni lehet, hogy a probléma idővel megoldódik, addig is a Mozilla egy „YouTube-néző” kiegészítővel próbálja kárpótolni az úttörő felhasználókat.
A mobil Firefox a Nokia N900-hoz innen tölthető le.
Kapcsolódó cikkek
- Firefox 4.0 screenshotok
- Csökkenthető a lefagyás lehetősége a Firefox 3.6.4 bétával
- Update-ként érkezik a Firefox 3.6
- Hogyan csillapítsuk Firefoxunk mérhetetlen RAM-éhségét?
- Később érkezik a Firefox 3.6 és Firefox 4
- A Firefox 3.5 a világ legnépszerűbb böngészője
- Szabványosíthatják a Mozilla WebGL 3D megoldását a böngészőkön
- Heteken belül jön a mobil Firefox
- Letölthető a negyedik Firefox 3.6 béta
- Hardveres gyorsítást kap a Firefox is
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.