Microsoft alkalmazás Android platformra
A Tag elnevezésű megoldás a mobiltelefon kameráját használja vonalkód-olvasónak, és a segítségével az adott termékekhez kapcsolódó weboldalakra lehet közvetlenül eljutni, illetve információkat vagy éppen kedvezményeket lehet szerezni velük kapcsolatban az internetes boltokban. A Tag természetesen már létezik Windows Mobile platformon, sőt a Microsoft már kiadta az iPhone-hoz, illetve a Blackberry és Symbian rendszerű készülékekhez is. A redmondi cég első más platformra kibocsátott alkalmazása egyébként a Seadragon volt az iPhone-hoz, még 2008. decemberében.
Habár a Tag csak az Android készülékeken számít első fecskének, azért így is jelentős lépésnek számít, mivel az Android mögött álló Google a mobilszoftverek mellett az online alkalmazások terén, illetve az internetes reklámpiacon is a Microsoft egyik fő vetélytársának számít. A Microsoft ugyanakkor kénytelen ilyen engedményeket tenni, ha talpon szeretne maradni a mobiltelefonos alkalmazások piacán, mivel a 24 legnagyobb globális mobilszolgáltató legfrissebb, Wholesale Applications Community elnevezésű összefogása könnyen kiveheti a kezdeményezést a szoftvercégek és a készülékgyártók kezéből ezen a területen.
Kapcsolódó cikkek
- Telefonos tolmácsszoftver a Microsofttól
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Megérkezett az első Microsoft-szoftver a Nokia mobiljaira
- 60 százalék alatt az Explorer
- Halo Reach béta május 19-én
- H.264-gyel érkezik az IE9
- Sutba dobja a Microsoft az iPad riválisának tekintett táblapécéjét
- Steve Ballmer diákok előtt mutatta be az új Windows Live Messengert
- Péntektől kapható a Google telefonja Nagy-Britanniában
- Letölthető a MS Office 2010
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.