Tartanak a kisvállalkozások a közösségi média veszélyeitől
Biztonsági problémák
A Webroot vizsgálata szerint a kisvállalkozások vezetői a közösségi oldalakat tartják a legnagyobb fenyegetésnek az információs technológia biztonságára nézve 2010-ben. A kutatásban részt vevő kis és közép méretű cégek képviselőinek 80 százaléka gondolja úgy, hogy a Facebook, az RSS és az ehhez kapcsolódó Web 2.0-ás alkalmazások problémát okozhatnak számukra. A válaszadók 73 százaléka szerint pedig ezek a webes szolgáltatások nagyobb gonddal járhatnak, mint az e-mailhez köthető veszélyforrások.
Talán nem is olyan meglepő az emberek félelme a Web 2.0-tól, ha figyelembe vesszük a Sophos korábbi, 2010. februári kutatását, amely szerint 2008 és 2009 között 70 százalékkal nőtt azoknak a cégeknek a száma, akik már elszenvedtek valamilyen támadást a közösségi médiától. Ráadásul, 2010 márciusában a Facebook legyőzte a Google-t, és ezzel a leglátogatottabb weboldallá lépett elő Amerikában. Szintén ebben a hónapban a Twitter bejelentette, hogy az év során az újonnan regisztrált felhasználóinak száma 1500 százalékkal nőtt.
A kutatásban részt vevő cégek 24 százaléka állította, hogy már akadtak problémáik a közösségi oldalak használata miatt. Valójában azonban nem ez jelenti a legnagyobb veszélyforrást, hiszen a vállalkozások 32 százalékának az illegális letöltésekből fakadtak biztonsági problémáik. 25 százaléknak a fájlcserék miatt került rés a biztonsági rendszerébe, és csak 3 százaléknak volt problémája azzal, hogy illetlenek hozzáfértek az e-mail fiókjához.
Használati utasítás
A kis cégek közel 90 százalékának van etikai kódexe az internet használatához, és a tulajdonosok 95 százaléka állítja, hogy ennek használatára a dolgozókat is meg próbálják rávenni. Hogy hogyan? Tízből heten az értekezleteken ismertetik a szabályokat, 44 százalék pedig emlékeztető e-maileket küld legalább egy évben egyszer. 56 százalék pedig olyan szigorú normákkal rendelkezik, amely tiltja munka közben a közösségi oldalak látogatását.
A Webroot egy másik friss kutatása szerint ugyan a felhasználók egy része egyre tudatosabb a biztonsági beállításokkal kapcsolatban (37 százalék letiltja a profilját, így nem lehet rá keresni), de 28 százalék még soha nem változtatta meg az alapértelmezett biztonsági beállításokat, és 81 százalék azt sem korlátozza, hogy kik láthatják az online tevékenységüket. Ráadásul, sok felhasználó adatlapja tartalmazza azokat az információkat, amelyekről a hackerek álmodnak: születésnap (61%), lakóhely (52%), valamint a mobilszám (17%).
A legfiatalabb alkalmazottak miatt válhat a legsebezhetőbbé a cég. A 18-29 évesek 43 százaléka ugyanazt a jelszót használja több oldalra is, és 40 százalékuk egy ismeretlent is felvesz ismerősének. De bármelyik korosztály okozhat problémákat: bár a válaszadók 75 százaléka tisztában van azzal, hogy a Facebookon az alapértelmezett beállítás során bárki számára nyilvános az adatlap, csupán 42 százalék változtat a biztonsági beállításokon.
Forrás: ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
Kapcsolódó cikkek
- A Google után a Facebook is kapitulált a német adatvédelmi törvények előtt
- 6 milliárd dolláros reklámbevételt könyvelhetnek el az idén a közösségi szájtok
- Fekete adatkereskedelem a Facebookon és a Twitteren
- 2.6 millió magyar a Facebookon!
- A Google a Yahoo és a Facebook kezdi az IPv6-os webcímek tesztelését
- Internetes radírral törölhetők a világhálón felejtett fényképek
- 750 millió szilveszteri kép
- Ötvenmilliárd dollárt ér a Facebook
- A Facebook lehagyta a Yahoo-t
- Facebook viselkedési receptek
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.