Több merevlemezt adott el a WD, mint a Seagate
Milkovits Gábor, 2010. április 24. 09:50
A Western Digital a cég történetében most először az eladott darabszám tekintetében megelőzte a merevlemezek terén eddigi világelső Seagate-et.
A WD 51,1 millió winchestert értékesített az idei első negyedévben, ami közel 20 millióval több, mint az egy évvel ezelőtt általa eladott 31,6 millió példány. A nagy rivális Seagate eközben valamivel kevesebb, 50,3 millió HDD-t hozott forgalomba világszerte. A bevételek tekintetében, egyelőre legalábbis, még mindig a Seagate vezet, ami elsősorban annak tudható be, hogy utóbbi gyártónak jobbak a pozíciói a drágább termékeket felvonultató vállalati ágazatban. Így a Seagate összforgalma 9,83 milliárd dollárra rúgott az év első három hónapjában, míg a Western Digital „csupán” 9,30 milliárdért adott el merevlemezeket.
A WD tiszta nettó profitja 400 millió dollár lett a március végén lezárult negyedévben, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 50 milliót. A merevlemez-gyártó szerint a kiváló eredmény egyértelműen annak köszönhető, hogy a PC-piac a vártál hamarabb és gyorsabb ütemben tér magához a válság után.
A WD tiszta nettó profitja 400 millió dollár lett a március végén lezárult negyedévben, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 50 milliót. A merevlemez-gyártó szerint a kiváló eredmény egyértelműen annak köszönhető, hogy a PC-piac a vártál hamarabb és gyorsabb ütemben tér magához a válság után.
Kapcsolódó cikkek
- 1 terabájtos 2,5” Seagate merevlemez
- A WD megvette volna a Seagate-et
- Hamarosan jönnek a 3 TB-os belső merevlemezek
- Kapható az első 3 TByte-os HDD
- 3 terás Seagate HDD még 2010-ben
- Szárnyal a Western Digital
- Seagate és WD külső winchesterek USB 3.0-val
- Akár 10 százalékkal több hely a winchesteren a WD technológiájával
- Pengevékony Seagate merevlemez
- Bemutatkozott az első Seagate SSD
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
2024. május 13. 16:04
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36