Magyarország lekerült a szellemi termékek védelmének amerikai figyelőlistájáról

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 3. 09:37

Magyarország lekerült a szellemi termékek védelmének amerikai figyelőlistájáról - jelentette be pénteken az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének (USTR) hivatala.

Magyarország annak elismeréseként került le a listáról – amelyen azon országok szerepelnek, amelyeket Washington problémásnak tekint a szellemi termékek védelme szempontjából -, hogy az elmúlt egy évben jelentős lépéseket tett a szellemi termékek védelmére vonatkozó szabályok betartatásában - közölte a kormányzati hivatal.

 A döntés szerint Magyarország megelőző intézkedéseket hozott az internetes kalózkodás növekvő veszélyének kezelésére, a vámhatóság és a rendőrség javítottak azon képességén, hogy hatékonyan kiszűrje a jogsértő termékeket.
 Az USTR indoklásában kiemelte: a hatóságok következetes és hatékony fellépése nyomán bezárták a hírhedt Verseny utcai piacot, ahol illegális termékek tömegét árusították. Magyarország ezenkívül hatékony intézkedéseket hozott a szellemi tulajdonjogok védelmében; számos kampányt szerveztek a közvélemény tájékoztatására, továbbképzési és oktatási szemináriumokat tartottak rendőrök, ügyészek és bírók számára. Az USTR közölte: továbbra is figyelemmel fogja kísérni a magyar helyzetet azért, hogy a szellemi termékek védelme és a szabályok betartatása javuljon.

 A kereskedelmi képviselői hivatal kongresszusi kötelezettségének megfelelően minden évben jelentést készít a szellemi termékek védelméről a különböző országokban.
A jelentés összeállításakor a hivatal bekéri a témában érdekelt cégek, szövetségek és szervezetek - például a Nemzetközi Szellemi Tulajdonvédelmi Szövetség (IIPA) - véleményét arról, hogy milyen tapasztalataik vannak az egyes országok törvényi hátteréről, bűnüldözési és bírósági gyakorlatáról, mennyire tekintik fontos kérdésnek a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelmét. Ezeket az értékeléseket összevetik az amerikai nagykövetségek, valamint az amerikai külügy- és kereskedelmi minisztérium, valamint az USTR véleményével. Az országokat végül három kategóriába sorolják: a legproblémásabbak egy kiemelt figyelőlistára, a kevésbé problémásak egy alacsonyabb szintű figyelőlistára kerülnek - ezen volt évekig Magyarország -, míg a problémamentes államokat nem jelölik meg.

 Szabó Gábor, a washingtoni nagykövetség külgazdasági szakdiplomatája az MTI-nek elmondta: Magyarország évek óta folyamatosan dolgozik a besorolás javításán. Ez azért is volt nehéz, mert az előző években több szövetség és szervezet éppen ennek ellenkezőjét, Magyarország leminősítését - vagyis a szigorúbb figyelőlistára helyezését - kérte.

 Magyarországot érintő kedvezőtlen észrevételeket az utóbbi években a zenei művek kiadóinak szövetségétől, a filmipart képviselő szövetségtől és az innovatív gyógyszergyártók szövetségétől kapott az USTR.
A szabadalombitorlás és termékhamisítás elleni hatékony fellépést értékelve idén Magyarországgal együtt Csehország és Lengyelország is lekerült a figyelőlistáról. Rajta maradt viszont más országok mellett Ukrajna, Románia, Görögország, Finnország, Olaszország, Spanyolország és Norvégia.
 

Kulcsszavak: szerzői jog jog

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36