Intel Atom CPU okostelefonokba
Pankaj Kedia, az Intel mobilrészlegének vezetője a sajtónak elmondta, hogy az új lapkák komoly technológiai áttörést jelentenek. Az energiatakarékosság érdekében ugyanis a processzorok 19 különálló, úgynevezett „energiaszigetre” vannak felosztva, amelyek egyenként képesek más-más feladatokat ellátni. Abban az esetben, ha csak egy részük dolgozik, a többi automatikusan kikapcsol és így áramot sem fogyaszt. Kedia szerint az új CPU-val felszerelt mobilok átlagosan 10 nap készenléti időt, 48 óra zenelejátszást, hat óra 3G adattöltést, illetve öt óra 720p videónézést fognak támogatni.
Az új csipek azért is kiemelten fontosak az Intel számára, mert a mostani immár a harmadik próbálkozás a processzorgyártó életében arra, hogy végre megvesse a lábát a kulcsfontosságú mobilpiacon. Elemzők szerint a helyzet változatlanul kockázatos, mivel az okostelefonok túlnyomó részében működő, ARM fejlesztésű processzorokról történő átállás komoly változtatást és így pénzt is igényel a készülékgyártók részéről. Az Intel-nek így a sikerhez egyszerre kell felvennie a versenyt ezekkel a CPU-kkal az energiatakarékosság terén, emellett pedig látványosan többet kell nyújtania náluk teljesítmény-fronton. Hogy ez sikerül-e, az majd akkor lesz eldönthető, ha az új Atom lapkák végre bemutatkoznak a mobilokban. Első körben azonban Kedia szerint mini tablet PC-kben fognak megjelenni a termékek.
Kapcsolódó cikkek
- Mobiltelefont állítanának Föld körüli pályára brit mérnökök
- Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére alakít részleget a Lenovo
- Történetének legsikeresebb évét zárta az Intel
- Retro-Phone
- Új Intel asztali Sandy Bridge CPU modellek
- A világ legkeskenyebb okostelefonja és szemüveg nélküli 3D kijelző
- Xperia arc: szupervékony csúcsgép a Sony Ericssontól
- Hardveres video-másolatvédelmet nyújt az Intel új processzora
- Intel új-generációs processzor
- Az orosz Sistema saját fejlesztésű okostelefonja márciusban a piacon
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.